Seite - 74 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

74 szövődik a szeretök között. Játszóhely, pázsit, fonóház, szőlőpásztorkodás, aratás, kukoriczafosztás szolgáltatják az alkalmat ezen ismerkedésre s ennek állandósítására, mely nyilt titok ellen a szüléknek sincs kifogásuk. Mondani is szükségtelen, hogy az ilyen viszony hűséggel teljes, a legény nyugodtan megy katonai szolgálatára, honnét szüléihez küldözött leveleiből soha sem marad ki „sok jó egészséggel tiszta szívből" való köszöntetése a leánynak, a ki szintén hűséggel várja jegyese hazatértét. A napszámos osztály ifjai, kiknek szintén van szívük, de a melynek szigorúbb parancsot osztogat az élet, könnyelműségnek tartanák a korai eljegyzést. O nekik elébb egy pár csige-bugát, egy kis lakodalmi költséget, egy ünneplő és viselő subát (gúnyát) kell összetakarítani, azután mernek csak „szót érteni" sorsukhoz illő személylyel; s hajó szót kapnak, a leány a legény mellé áll kettőzőnek, együtt aratnak. Az arató részt szokott arány szerint megosztják ugyan, de azért együtt kerestek, s tudni való, hogy házasság lesz a vége. Az ekként már nyilvánossá lett viszonyt, bármelyik esetben is, ritkán bontja föl akár gazdag, akár szegény. A jegyesek ritkán hagyják el egymást. Ritkább esetek közé tartozik az is, — s rendesen bosszú állásból, vagy szülei kevélységből történik, — hogy a legény más helységből hozzon feleséget; de annak, kivált ha „híres" a lány, meg is kell adni az árát egy vagy másképen; valamint a híres lány is vigyázzon magára, hogy kiállhassa a bírálatot új hazájában. Ha arcza, termete, magatartása, kelengyéje nem tetszik, könnyen meghallja: „ezért kár volt annyi lovat befogni", vagy „nem kellett itthon a szappan, elmentek lúgért". Ritkaság az is, hogy az ifjabb, kivált leány testvér, az idősebbet megelőzze a házasságban. Ez így van az egész világon Jákob patriarkhától fogva, s a magyar ember ezt képlettel így fejezi ki : Nem szegünk addig a puhából (kenyér), míg a keményben tart. A magyar nép a felnőtt lányt országszerte eladónak nevezi ép úgy, mint a házasúlandó legényt vőlegénynek (vevő-legény). E szó magyarázatát abban találjuk, hogy eredetileg nem ingyen adták a lányt, sőt még ma is vannak egész vidékek, kivált Baranyában az Ormánságban, hol a leánynak folyvást nagy az ára. (Az ormánsági viseletről az I-ső kötetben közölt kép is egy ily eladottat mutat.) Közönségesen 40—60 forint; de ha szemrevaló, egészséges, ép, egyenes, megtermett, mint a kötött kéve; ha fekete hajú, bogárszemű, énekes, dolgos hírű, tisztes családból való: felcsapják az árát 200 frtra is. Hiába szörnyűködnek a vevők, hiába törik a portéka árát.