Seite - 84 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

84 képezve kinn maradnak, míg az esküvő tart. A nászmenetet az elenged- hetetlen czigány zárja be, felmenet közben lassú magyart vagy indúlót, rendesen a Hunyadi-indúlót zengetve; visszajövet már hangosabb a világ; zajosabb csárdások, főként a tolnai lakodalmas, sikoltják be az utczát, s a zene hangjait hangos kurjantások, pisztolylövöldözések élénkítik. A pisztoly néha apró károkat is okoz ; akkor rá fogják a szerencsétlen lövöldözőre, hogy hüvelyk újjával befogta a pisztoly száját, hogy nagyobbat pukkanjon. Abauj, Zemplén vidékein a nászmenetnek apró akadályokkal is meg kell küzdenie. Pajkos legények szénából, szalmából font kötéllel zárják el az utczát a násznép előtt. A vőfély kötelessége az ilyen csomót karddal vágni ketté egy csapásra. A mi sikerűi is rendesen; néha azonban a kötélnek zsineg vagy épen drót a bele s ismételt csapásra sem enged. Ilyenkor a vőfélynek le kell szállni lováról s nagy nevetség között késsel pusztítani el, a mit kardjával nem tudott. Szokásban van néhol az is, hogy esküvő után mindkét fél oda tér vissza, a honnét kiindult, tehát a menyasszony is az atyai házhoz; ott is marad ebéd végéig, a mikor a vőlegény kocsija lovaslegények kíséretében érette megy. A legények bemennek, csak egy alak marad kinn, egy vén- asszonynak öltözködött lurkó, a ki orsót pörgetve leczkézteti a szájtátókat, hogy minden leánynak úgy kellene születni, mint ő. Lám, még a lakoda- lomba is elhozta rokkáját. Odabennt azalatt követelik a menyasszonyt, a ki menne is, de imé rektor uram vagy kántor uram útját állja, s mielőtt elbocsátanák, pompás alexandrinekben elbúcsúztatja apjától, anyjától, öreg szüleitől, kis testvéreitől. Hullanak a könyek, ragadós a kesergés; szerencsére a lovak kapálóznak, a legények türelmetlenkednek; végre leszakad a leány az anyai szívről és a legények kíséretében a falu utczáin meghordoztatva, zeneszó és üdvlövések közben tér vőlegénye házába. A kocsiról ölben veszik le; de, mielőtt a vendégek közé menne, a konyhában megállapodik, egy gyalogszéken a kémény alá ül, és ott, egy kis gyermeket vévén ölébe, egy csészéből mézet eszik, és a körűlállóknak is mézbe mártott kalácsfalatokat osztogat. Annak jeléül, hogy otthonos, gyermekeit szerető, édes szavú, nyájas magaviseletű lesz. A jászoknál az örömanya fogadja az udvaron, s egy falat kenyeret nyújt neki, jelezvén, hogy családja tagjául s kenyerére fogadja. Ugyancsak a kenyér szerepel jelvényül a család különválásánál is. Ilyen alka- lommal a háznál maradó fél elővesz egy egész kenyeret, azt két egyenlő részre szeli s az egyiket átnyújtja a külön válónak. Elváltak „külön kenyérre.44