Seite - 100 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

100 Ezen ősi éneknek népies változata is van, mely így kezdődik: Fiúk, lyányok, jertek, menjünk iskolába, Eleget kandikáltunk a kásás fazékba. Jó tanítónk vagyon, szereti a játszást, Megengedi nyárban a jégen csúszkálást . . . . Az apróság mindenütt készen várta már tarisznyájával, kis kosárkájával, ment a zászló után faluhosszat; a kis tábor házról házra növekedett, míg végre megkerülték a falut s diadallal vonúltak be az iskola-udvarba. Az iskolában nem fogták mindjárt igába; egy-két hét játékkal tölt el. Ez alatt az apja faragott neki egy kis kézi lapátot, melyre a tanító egy betűkkel (apró és öreg ABC) teleirt papírlapot ragasztott : ez volt az első tankönyv. Az étkezésben a nép házi szokásaihoz alkalmazkodott az iskola is. Mivel népünk napjában négyszer étkezik, s mivel az étkezési időkből kettő a tanítási órák közé esett : ennélfogva minden gyermek — fiú tarisznyában, leány kosárkában — fölvitte magával reggelijét és ozsonnáját, melyet a tanító által kitűzött időben vettek elő. Az étkezést ének és ima előzte meg és zárta be; utána szellőztetés. Erre következett a leczke-felmondás, mely igen sokszor kukoriczamorzsolásban, konkoly válogatásban, dohánysimításban elevenűlt meg. Az iskolásgyermekek általában minden házi, sőt néha könnyebb külső munkát is (szénagyűjtés) végeztek a tanítónak, s nem egy értelmesebb leányka mint kész főző került ki a tanítóné keze alól. A tan- eszközök összesége egy-egy falitáblából állott, melyhez azonban a nyúllábat a tanító lőtte. A községnek az évi meszeltetésen kivűl alig volt dologi kiadása, mivel a gyermekek tiszte volt az iskola belső tisztogatása, sőt sok helyen fűttetése is, mely czélból fás vidékeken minden növendék tartozott Mindszenttől Szent-György napig délelőtt délután egy darab fát vinni fel. A hetenként két félnapi szünidőért — melyet azonban az iskola-udvarban játszva töltöttek — „lusus-váltság" járt a tanítónak, minden gyermektől egy-egy cső kukoricza, vagy egy tojás, melyhez nem mindig igaz úton jutott a gyermek. Az aratási, a szüreti szünidőnek egy marok kalász, egy kosárka szőlő volt a váltsága. A ludak is nagy szerepet játszottak ezen apró capito- liumokban, mivel szárnytollaik mind a tanítóhoz kerültek, ki azokat feléből volt köteles a kis Írástudóknak „megaptálni". A tanítóé volt a tinta-üzlet is, melyet a Márton professzor ősi recipéje szerint készített, nem ritkán hamisítást is követvén el, midőn arábiai gallus helyett csingebogyót használt pótléknak. Sok helyt, kivált kisebb községekben, a tanító vitte a jegyzői hivatalt is.