Seite - 104 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

104 keresztek és szobrok, mind drágítják a gyászt, de nem gondolunk vele. „Az övé volt, hadd vigye magával", azt szoktuk mondani. Mintha csak a régi hunokat és avarokat látná az ember, midőn a halottal ijját, tegzét, * paripáját, tehát mindazt, a mi az övé volt, eltemetik. Es a régi torokat, melyeknek szílajságán módosított a kereszténység, de pazarságán kevésbbé. Mint a menyegzöket, úgy a vagyonosabb halottas házakat is lepi a szegény- ség, s ki ruhadarabbal, ki teli fazékkal vigasztalva tér meg a toros háztól. Temetőink ma már ragyognak az oszlopoktól és sötétek az ákáczerdők lombjaitól. Egyes nagyobb városok — N.-Kórös, Halas, H.-Böszörmény, Debreczen — temetői valódi erdők és parkok. De ez nem mindig volt így. Régebben első tekintetre föl lehetett ismerni, melyik temető melyik felekezet tulajdona. Míg a római katholikusok és ágostai evangélikusok gyöngéd gonddal ápolták, mint egy kertet: addig a reformátusok csaknem tüntetőleg hanyagolták. Nem mintha az ő szívük szárazabb volna. A múlandók kevély megvetését és a magát elhanyagoló gyászt kivánták ezzel kifejezni. Ez látszik még ma is feketére festett öles magasságú rovátkos, tornyos, gombos fejfáikon, melyek Tiszán innen függő, Tiszán túl előre-hajló irányban emelkednek a sírhalmok fölött, úgy szintén azokon az egészen faragatlan s felirástalan szikladarabokon, melyekkel hajdan nevezetesebb embereik sírját jelölték. Ma már szelidűlt a calvinismus ridegsége is, s minden sír- halom gondozva, feliratos fejfával jelölve, hirdeti az élő kegyeletét. — A. B. F. R. A. „A Boldog Feltámadás Reménye Alatt" alusznak halottaink. Ha van udvarunkon vagy szőlőnkben, évekkel előre kijelöljük, — s ha nincs, beszerezzük a száraz ákácz- és tölgy-oszlopot, melyet majd valaki kereszt- vagy torony-alakra elkészít, és sírunkra, — melyet azonban nem mindjárt elhunytunk után, hanem a temetés napján szabad megásni, — állít. De még halotti („halálra való") ruhánkat is jó előre készen tartjuk, még a temetési költségeket is évekig rejtegetjük a láda fenekén, sőt sírkövünk is ott hever már az udvaron, költségkímélésből néha előre rávésetvén hitves- társunk nevét is, a ki elébb-utóbb csak oda kerül mellénk. Koporsónk — ha szegények vagyunk, — kitelik pár szál fenyődeszkából; de mivel a kegyelet sohasem szegény, befestjük a deszkákat feketére. Fő vágyunk azonban a diófa-koporsó. A magyar nép szent fája, ez a tiszta, féregtelen, illatos, tartós fa. Adjon Isten minden jót, Diófából koporsót!