Seite - 129 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

129 tudja megfújni; utolsó jajját több mint nyolczvan éve sikoltotta egy kis- kun sípos ajakán. Tánczunk egy van, csak tempója kettő. Lassúval kezdjük, frissel végezzük. Ennek is pedig törvénye : lassút hosszút, frisset rövidet; noha a szalonok ezt a törvényt már fölforgatták. Lassú és friss ; a tánczban csak ezt a két szót ismeri a magyar nép. Valamint hogy tánczot is csak egyet ismer, a magáét, mert a többi mind kalamajka. A magáét sem hívja magyarnak, hiszen tudni való, hogy úgy is az^ — még kevésbbé csárdásnak, mert ez előtte dísztelen szó, és a csárdás-táncz valami illetlen táncz lehet, mivelhogy a kihívó kaczér modort is csárdás magaviseletnek nevezi. A csárdás elnevezés nem a népnél szüle- tett, hanem az úri körökben a 40-es években. Bizony nem is úgy járják ide lent, mint oda fent. Egészben véve illedelmes, takaros még a frisse is, míg a lassúja méltóságos; — toborzó alakjában pedig, midőn kilépnek a legények s a magán lejtés közben meg van engedve nemcsak sarkantyúval, hanem a két tenyérrel is kiverni a taktust, — igazi fegyvertáncz a bajnok- időkből. Egyszerre elhallgat a csitt-csatt, lány után néz a legény, „elhúzza" a kit kiszemel és . . . . Hallgassunk el ! Arany mondja tovább : A legény Mértékre illeszti bokáit Es mintha súgár jegenye Szellők dalára lejtene Úgy andalog külön, sokáig. És szembe, mindig szembe járja, Mozdulatát követve, párja Ki mindenben és mindenütt Ö tőle vár, ő tőle függ. De majd vídámúl a zene Vídámúl a táncz is vele, És délczegebb és vidorabb És majd közelb majd távolabb Jár a legény... míg, mintegy díjúi A szép arával egybe-símúl. Művészi lépteit kimérve Majd bal felé, majd jobb felé Forgatja szépét, de kiméivé, Mint a zene mérsékelé, A hölgy pedig fordul vele De úgy lép mintha lengene, S lábak helyett a hosszú öltöny Redői tartanák a földön. De „három a táncz" így riad, S együtt feláll több hős-legény, Ugrósba víg-szökellve mén, Társúl magához lejteni Hölgyet szemel, hölgyet ragad. Száz pár mozog, egyszerre mind, Lesz véghetetlen labyrinth, Egy össze szőtt font tömkeleg Megfoghatatlan egyveleg, Melyben, a hány pár, annyi féle A táncz alakja és szeszélye: Mégis azonegy zene-mérték Kormányozza mindenki léptét. Ennek kimért mozgása dölyf, Az csúszni látszik, mintha kérne, M. 17