Seite - 144 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1
Bild der Seite - 144 -
Text der Seite - 144 -
144
temérdek kis bögre, nagy bögre alatt, — körülöttük sürög-forog legénység
és fehérnép, vásárfiát követelve, cserélve, ismerkedve és megismerkedve
örökre is; vett portékáikkal lassú kényességgel bámúltatják magukat; öcsém
uraméknak nyakukban az irhás suba, vállukon a régi, és két kalap a fejük-
ben egymás tetején, a régi meg az új. Erőtelenebb bácsik dünnyögve
bandúkolnak haza felé, hajtja őket az asszony, mert a bácsi már a negyedik
csomó „masinát" gyújtogatja, mégsem bír rágyújtani. Gazd uram sóhajtoz-
hat ; a cserépedény-vásárlásnak sohasem lesz vége. Már egy egész nyalábbal
összeszedett a ravasz teremtés, nyilván hogy egy 7>iaga ne bírja haza. „Hát
egy kis áldomás, anyjuk!" — szól végre bátortalan bátorsággal. „Áldomás!
ott az öt gyerek, az a keed áldomása!" — felel a menyecske, s megrakja
serpenyővel a kaszához szokott karokat. Pedig az áldomásnak megtagadása
egészen alkotmány elleni merénylet Magyarországon. Mert akár eladunk,
akár veszünk, akár keresztelünk, akár temetünk, az áldomásnak meg
kellene ám lenni. Hogyne! mikor ez a szokás ezer esztendős örökünk,
ránk szállva honszerző őseinkről, kik a Tarczal hegyén „magnum feccrunt
áldumás".
A vásár poros és fárasztó. Sokkal kedvesebb, félig vallási, félig polgári,
— félig családi, félig társadalmi ünnep a búcsú, hol a rokon elemek talál-
koznak és az idegen elemek is rokonúlnak. A római és görög katholikusok,
a szerbek, a sokaczok búcsúi, a bácskai kálvinista németek templomnapjai,
délelőtt áhítatosságra, délután barátkozásra és vigalmakra osztva be, midőn
minden háznál terített asztal, minden udvarban a házról-házra járó czigány
zenéje mellett táncz és áldomás van. Vendéget nem szoktunk búcsúra hívni,
de minden becsületes embert, idegent is, a ki megtiszteli házunkat, szíve-
sen látunk. Vidéki legényeknek is megtörlik a lyányos házaknál a széket,
és a vidéki leányokat sorba tánczoltatják a helybeli legények, mert a búcsú
egyszersmind leány- és háztűznézési alkalom is. Legény-verekedés, a miről
a dunántúli búcsúk híresek, az Alföldön ritkán fordúl elő. Minden keresztény
felekezetnek van búcsúja, csak a protestáns magyarságnak nincs, de azért
ő sem gyűlöli, a mi jó. Sokacz, szerb, német stb. ösmer'óseit (így nevezzük
azt, a mit a rómaiak hospesnek hívtak) búcsúikon látogatja meg, kiket
ő viszont szüretre vagy sátoros ünnepekre hívogat. Ha pedig velők egy
községben lakik, csakúgy el-lakja a búcsút, mint katholikus szomszédja.
Kapuja csak úgy tárva, udvara telve, asztala terítve, szíve nyílva. Mért ne
örülne ő is, ha felebarátja örül ! Nem volna akkor magyar a nevünk !
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország II (1), Band 9/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország II (1)
- Band
- 9/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1891
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 15.16 x 21.91 cm
- Seiten
- 306
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch