Seite - 170 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

170 óhajtva óhajtott dél felé. A nép, melynek elég ereje volt megvédelmezni a vidéket, állandó tanyát ütött rajta. Az újabb kori települések s a régieknek tanulmányozása egyaránt megtanították az emberiséget arra, hogy az első települők nem a legbujább termésű földeket, hanem a könnyű műveletű lankás oldalokat keresik. Nem azt a földet foglalják el, mely a legjobb, hanem azt, a melylyel megbírnak. S ez a földdarab kiválóan alkalmasnak kínálkozott. Eléggé termékeny s nagyon könnyű a művelése. Még a homokbuczka tetején is nő némi fű, elegendő, hogy legelőt találjon rajta a házi állat. A mélyebb fekvésű helyeken gazdag fű terem, melyből övig érő rendeket vágtak honfoglaló őseink. A klima száraz természetű, s áradásoktól nem kell tartani. Ellen- séges támadásokkal szemben is nehezen leküzdhető akadályt képez a Tisza, mely a Galgát és Tápiót befogadja, nyugat felé pedig természetes védő- sánczot alkot a Duna. S e két folyó egyszersmind bőséges táplálékot nyújt halainak sokaságában. Építő anyagban sincs nagy hiány. A halmok teteje tölgyekkel van benőve az őskorban, részben ma is. A mai Kőbányának egy csekély magas- ságú dombja pedig, melynek anyagát cerithyum-mész képezi, becses építő- követ szolgáltat, melyet a későbbi kultura is fölhasznál. Kecskemét városa külön engedélyt kér a budai pasától, hogy temploma építéséhez innen vihessen követ, s a vacsi puszta templomromjaiban ma is láthatjuk az innen vitt anyagot. Számos emlék tanúskodik róla, hogy e vidék lakott volt azokban az időkben, melyekig a történelem emlékezete elér; egyes leletek pedig azt is kétségtelenné teszik, hogy már jóval előbb népek laktak itt, melyek hátrahagyták működésöknek nyomait. Tápió-Szecső határában az úgy nevezett Felső-Tápió réten, egy körűlbclől 30 méter átmérőjű, sánczczal körűivett domb falczementet rejt magában, melynek régisége mellett az ugyanott talált cserepek tanúskodnak, valamint egy bronz korszakbeli csá- kány, mely ma a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona. Kis-Szent-Miklóson, a Nyires legelőn úgyszólván minden egyes korszakból maradt fenn emlék. Kőbalták és kőnyilhegyek a legrégibb idők tanújelei, azután a bronz esz- közök sora következik ; a római időkből már pénzdarabokat lelünk, s aztán Árpád-házi királyok pénzeit, vegyesen török pénzekkel. Világos tanúságok, hogy e vidék lakott volt minden korszak alatt. Az első irott emlékek késői időről szólanak. Csak a római hódoltság korából tudjuk, hogy a Duna—Tisza közén egy szarmata nép, a jazygok