Seite - 174 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

174 tornyot emeltetett. Mind megannyit mezei gazdálkodással foglalkozó nép lakja, melynek kezében meg van oszolva a birtok, s mely ósi módon folytatja a gazdálkodást. Az Alföld és az éjszaki vidékek között a gazdál- kodás módjára nézve is ez a tájék képezi az átmenetet. Itt még nincsenek nagy kiterjedésű puszták, meg van oszolva a paraszt birtok, de a gazdál- kodás már alföldi jellegű. Az ipar csak a legszükségesebb napi szükségletek előállításával foglal- kozik. Minden faluban van néhány iparos, egy-két szabó, kovács, bodnár, csizmadia. Kicsi tőkével s kevés segéddel dolgozó emberek ezek, kiknek vágyaik netovábbja, hogy néhány hold földet szerezzenek s azután abba- hagyják a mesterséget. A régi Soltmegye. Meddig terjedtek a régi Soltmegye határai, azt ma már nem igen lehet kimutatni. Mi itt a „régi Soltmegye44 elnevezés alatt azt a nagyobb területet kívánjuk érteni, mely a fővárostól délnek, a Duna mentében húzódik el, kelet felé a régi Kunság által határolva, mely terület az egykori Soltvármegyének alkotó része volt. Lapályos, jó fekete földű vidék ez, melyen csak itt-ott fordúl elő terméketlenebb homok. A vidéken egymást éri a sok szikes tó. Vizük tükör-sima, partjaikon se sás, se nád, se káka, a fű is gyér. Martjuk állandó, fenekük vízálló agyag. S ezekben különböznek a turjánoktól, melyek a vízi növények buja vilá- gának adnak tanyát. Több százra megy az ily tavak száma vidékünkön, melyek majdnem párhuzamosan haladnak a Dunával, attól 5 —15 kilo- méternyi távolságban. Laczházától keletnek fekszik valamennyi közül a legnagyobb, az úgy nevezett Sári víz. Ettől alig három kilométernyi távolban délnyugat felé kezdődnek az apaji vizek. Kisebb tavak, kissé sósízű vízzel, teljesen vízálló agyag-fenékkel. Minden laposabb hely egy-egy tó, de a melyek között nincs összefüggés. A tavak közötti föld föl van szántva, itt-ott rétnek vagy legelőnek használják, s nyaranta visszájáról látjuk a képet, mintha víz képezné a szigeteket a rengő kalásznak tengerében. Lefelé Kun-Szent-Miklósnak húzódnak azután e tavak, körülvéve minden felől ezt a várost, azután a Duna és a zimonyi vasút között terjednek lefelé. Itt jóval kisebbek már, mint föntebb, de számuk még nagyobb. A talaj erősen szikes, maga a víz erősen sósízű. A tavak közötti rész másra, mint