Seite - 188 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

188 közepéről való s mintegy 70.000 kötetet tartalmazó könyvtárt foglal magá- ban. Jelenleg Haynald Lajos bibornok rendkívüli gazdag fűvészeti gyűjte- ményét is bírja falai között. A kanonokok emeletes házainak egész csoportja s az érseki uradalom középponti épülete szaporítja a díszes épületek számát, melyek Kalocsát messze vidék legszebb városává teszik. A homok-vidék. Említettük föntebb a Sárköz leírásánál, hogy Császártöltéstől lefelé egész a Dunáig magasabb partok szegélyezik a mélyebb fekvésű mocsaras vidéket. E partoktól kelet felé homokos buczkás sík terűi el, a melynek átlagos magassága mintegy 20 méterrel haladja meg a Sárköz lapályáét. A megye legsivárabb homok területe ez, sőt az egész országban is talán csak a telecskai buczkák kietlenebbek nála. Itt-ott bokrokkal, fákkal próbálták megkötni a homokot, de ez oly sovány, hogy nem bírta kellőleg táplálni növényzetét. Másutt valóságos futóhomok az uralkodó elem, melyet itt dúló vagy sívó homoknak is neveznek. Sárgás, de jóval világosabb színű homok ez, mint a milyen följebb a megye közepe felé van, s öregebb szemű is. A nagyobb szél magával ragadja s tova viszi. Különösen tavasz felé, az úgy nevezett böjti szelek idején, midőn még nincsen növényzet, mely meg- foghatná a homokszemeket, kél könnyen vándorútra a talaj. A látóhatár egészen elborúl. Piszkos sárgás-szürkévé válik az ég alja; tapasztalatlan szem vihar-felhőnek tartaná. Szárán vágja el vagy összepörzsöli a fiatal vetést. A hol útjában akadályt talál, ott lerakja az öregebb homokszemeket. Olykor egy barlangkóró is elég arra, hogy homokhalmocska keletkezzék körülötte. A következő szél alkalmával megnagyobbodik a halmocska, s idők folytával egész buczkává változik. Egyik helyről a másikra viszi a szél e laza homokot. A mi ma buczka még, néhány év alatt máshová vándorol. S a szélvész után való napon, hullámosnak látszik az egész terület, mintha valami nagy tó hullámzás közben dermedt volna meg. A buczkák által körűizárt völgyecskék alkalmas búvó helyekűl kínál- koznak. Egész juhfalka megfér ott a nélkül, hogy valaki észrevenné, hacsak egészen közel nem megy hozzá. Hajdan ily helyeken tartottak nappali pihenőt a „szegény legények", s biztonságban várták be a közelgő éjszakát, midőn ismét odább húzódhattak az egész nyájjal.