Seite - 192 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1
Bild der Seite - 192 -
Text der Seite - 192 -
192
Pet'òfi Sándor, a legnagyobb magyar lyrikus születési helyét is, a mely
fölött Szabadszállás, Félegyháza, Kis-Kőrös, sót Kecskemét is vetélkedtek,
itt kell keresnünk, a hol 1823 január elsején kereszteltetett. Szülőháza
emléktáblával van megjelölve, a piaczon pedig emlékszobra áll, melyet
a város és vidék lakossága emelt.
Mint a tavi sas, mely nád között rakja fészkét, ebből a szerény, náddal
fedett hajlékból szállt magasra merész röpűléssel a nagy szellem, mely
ismertté tette a magyar nevet az egész művelt világ népeinél.
A „három város".
— Czegléd, Nagy-Kőrös, Kecskemét. —
Nincs Magyarországnak más három városa, melynek oly egyforma
történeti fejlődése volna, mint Czegléd, Nagy-Kdrös és Kecskemét városoké.
Mind a három nagy kiterjedésű, rendezett tanácsú város. Kecskemétről,
mely a három közt legnagyobb régebben azt tartották, hogy összes pusz-
táival együtt fölér egy kisebb megyével. A mostani Nagy-Kőrös határa is
nyolez négyszög mérföldet foglal el, s helyén hajdan három község volt,
úgy mint: Nagy-Kőrös nyugaton, Encs délkeleten és Vácsond éjszakkeleten.
A Kecskemétet körűizáró puszták : Agasegyháza, Kerekegyháza, Szent-
Király, Szent-Lőrincz stb. hajdan szintén népes községek voltak, mint azt
okleveleink s az idők viszontagságaival daezoló puszta-templomok romjai
(pl. a Szent-Királyi puszta-templomé) bizonyítják.
A Cserhát legvégső nyúlványaitól délre a Duna-Tisza köze majdnem
egyenletes sík terület, a melyen csak csekélyebb halmok, dombok, hullám-
zatos emelkedések vannak. E nyilt térségnek legéjszakibb részén találjuk
Czeglédet 25 ezer, ettől délre, mintegy két mérföldnyire Nagy-Kóröst
2 2 ezer s ettől ismét két mérföldnyire Kecskemétet 46 ezer lakosával.
Területük összevéve több mint 180 ezer hektár s nyugat felől éjszaki
irányban homokos, azontúl televényes fekete föld, a melyet régebben szaka-
datlan homokbuezkák lánczolatának és kietlen pusztaságnak véltek: pedig
e helyenkint áldott természetű föld jó esztendőkben versenyez a Tiszán túli
legjobb szántóföldekkel, mint pl. a kecskeméti Városföldje, meg a nagykőrösi
Fekete, s tartós esőzésben is ritkán pállítja, huzamos szárazságban is ritkán
lankasztja el a növényzetet. E nagy területet sehol sem öntözi folyóvíz.
Czegléd határán kígyódzik ugyan két ér : a Perje és a Gerje, mely utóbbi
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország II (1), Band 9/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország II (1)
- Band
- 9/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1891
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 15.16 x 21.91 cm
- Seiten
- 306
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch