Seite - 232 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

232 megszilárdult állam volt. Hogy mino szolgálatokat tettek a honfoglaláskor, bizonyítja az, hogy a kun kapitányoknak Zempléntől le a Dráváig, s a Tiszától Komáromig nagy és gazdag területek jutottak részül. De a később költözködő rajok annál több gondot okoztak az ifjú államnak. Nyílt harczban veszedelmes ellenség, megbékűlten megbízhatatlan szövetséges, befogadtatva alkalmatlan s néha garázda vendég, kitől a gazdának folytonosan kellett őriznie vagyo- nát, barmát, hölgyeit, utóbb királyait; s folytonosan rettegnie ezen most borotvált fejű, majd csimbókos üstökű, de mindig szakállas, földhöz nem, — csak sátorhoz kötött, lovon étkező, lovon alvó, hadakozni, ha mással nem, önmagával is mindig kész, félkeresztény, félpogány nép szilaj erkölcseinek állami és társadalmi rendet bontó hatásától. A magyarságnak közelében, vagy oldalánál, vagy szemközt vele, de nyomában van mindig mindenütt. » Az Árpád-házbeli királyok történetében jelentékeny szerepet vittek a kunok. Nyoma van, hogy a második raj Szent István idejében települt a mai Nagy-Kunságba. Szent László királyunk a XI. század vége felé erős harczokat folytat Kapolcs és Ákos vezéreik ellen. Meggyőzi őket, s a legyőzöttek — Tompa kedvesen eleveníti meg e képet — a győzőhöz járúlnak békét kérni. Ajánlanak vért és sarczot, de kikötik, hogy ősi visele- tükhöz — gúnya és szakáll — ne nyúljon a győző, különben „még egy harcza lesz a kunnak". A király elenged torlást és sarczot; engedi, hogy „kun szakálla nagyra nójjön", csak azt kívánja, hogy sátraikat állandó laká- sokkal cseréljék föl, s e czélból a mostani Jászságba telepíté őket, kik jász nevüket nem a metanasta jazygoktól, hanem valószínűleg harczi eszközüktől, az íjj-tól (íjász, innét latinos nevük Pharetrarii, Balistarii, Philistaei) vették. Ámbár mindenesetre felötlő tény az, hogy a mai Jászságot már a magyarok bejövetele előtt egy hasonló nevű lovas nép lakta, s a terület jász neve annyi viszontagságok közt fenmaradt, valamint az is, hogy a jász kunnak, s a kun jásznak soha sem mondja magát, noha egy törvényhatóságot alkottak. A szent király unokaöcscsét, II. Istvánt, ki ismét egy új rajt fogad be a felső Kis-Kunságba Tatár nevű vezér alatt (innét, vagy talán vegyes kun-tatár lakosságától a mai Kun-Szent-Miklósnak egykori Tatár-Szent- Miklós neve) már nagy barátkozásban találjuk a kunokkal, annyira, hogy rövid uralkodása vége felé, már halálos betegen, értesülvén a nagy véreng- zésről, melyet a magyarság a kunokon elkövetett, erős fogadást tett, hogy, ha meggyógyúl, boszút áll, s minden megölt kunért tíz magyar lakol fejével. De a halál közbe szólt.