Seite - 246 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

246 — egészen alaki dolgokat — mindvégig védelmezte, s azok védelmében utóljára is ő, a kisebb fél maradt a győztes, épen saját nyelvéről mondott volna le; hogy abból egy szó, egy szójárás, egy szókötési sajátság nem maradt volna fenn; hogy egy idegen, habár rokon nyelvet, úgy a magáévá tehetett volna, hogy épen az ő szójárásának mindhárom ágazata szinte tipikus rangra emelkedjék. És mindez Magyarországon, hol nem egy idegen ajkú falucska tengernyi magyarság közé ékelve is, századokon keresztül megőriz- heti a maga szláv vagy német nyelvét! Bármint állt is a dolog, az az egy bizonyos, — s ez ős magyarságukra vall, — hogy mint ma, úgy már beköl- tözködéseik századában is felesen fordúlnak elő helyneveikben a „szállás", „ülés", „szék", „egyháza" szavak; ezek pedig tiszta ősi magyar szavak. A három kerület három különböző kiejtési árnyalattal beszél, mely különösen az e hang változataiban mutatkozik. A jász közép e-t (é) és közép a-t (á) szeret, s vele együtt a kiskunsági jász rajok is (F/l^ gyh z^a népe jó búza kenyeret s^zik). A nagy-kun erősen és sok helyt í-vé hegy esiti az M, egyébként közel jár az irodalmi kiejtéshez (F/legyháza népe z'les ellen- kez/sbe jött). A kis-kun szereti az ö-t. (Reggel kenyeret Ászik.) A jász Kecskemét, Szeged és Halas között, a nagy-kun a Bácska mélyében másfél- száz év alatt egy hang-árnyalatot sem vesztett el; miként hagyta volna el egész nyelvét? Vallásukra nézve a jászok római katholikusok, nemcsak saját terüle- tükön, hanem a kun területekre szállott telepeiken is, a szójárásában nagy- kunra valló Jász-Kisér kivételével. A nagy- és kis-kunok (a jász telepek kivételével) reformátusok ; és pedig a községek, — hogy egyik birájuknak az egri érsek kérdésére („Vannak-e itt római katholikusok?" „Nincsenek kegyelmes uram, egészen tiszták vagyunk, hálá Istennek!") adott felele- tével szóljunk, — egészen tiszták, azaz vagy tisztán római katholikusok, vagy tisztán reformátusok, s a hol némi vegyesség mutatkozik is, az egyik fél rendszerint számban és birtokban elenyészőleg jelentéktelen kisebbség. Nagy buzgóságú, vallásos nép a jász, s van hozzá érzéke, hogy buzgóságát a különböző egyházi szertartások alkalmával illő pompába öltöztesse. A kör- menetek rózsaleányai, a fáklyás misék fénye, melynél a jász atyákat múlt századi őseik áhítatával s viseletében (ezüstgombos rókaprémes kék mente, magyar nadrág és magyar csizma) látjuk díszelegni, kedvesen lepik meg a szemlélőt. Határtalan tisztelettel viseltetik papjai iránt. A kálvinista kun nem kevésbbé ragaszkodik vallása egyszerű formáihoz, de mivel ez neki