Seite - 272 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

272 anyafolyóba, mely szintén számtalan és nagy kanyargással szántotta be alacsony partú medrét az itt útjába eső s rendkívül csekély lejtésű lapályba. A Tisza rakonczátlan terjengését már régebben gátak közé szorította a víz- szabályozás; a Takta ellenben, mely, mióta egykori kiágazása helyét az eliszaposodás, még inkább pedig a szabályozás eltemette, részint saját réti forrásaiból, részint az esőzések és hóolvadás idején erre futó hegyi vizekből, meg az Ond patakból táplálkozik, még folyton szabadon bolyong, s hogy útját gyakran változtatta, világosan bizonyítják azok az egymást érő félhold- vagy patkó-alakú kisebb-nagyobb tavak, melyek sűrű és terjedelmes náda- saikkal pompás tanyákúl szolgálnak a vízi madarak millióinak s egyszersmind valóságos téveteggé teszik e szigetszerű s hosszúdad alakú területet, melyen mindössze hat község mutogatja többé-kevésbbé magas tornyát. E két terület felszínének alakúlását tekintve, a Taktaköz egészben véve egy csekély emelkedésű földhátnak mondható, mely a széleit szegé- lyező két folyó felé mind mélyebbre-mélyebbre hanyatlik s közbűi is be-behorpad; a Harangod ellenben egy félre billent lejtős lapot képez, melynek éjszakra és a Hernád mentén eső részei a legmagasabbak, s a Tiszára és Sajóra dűlő részei a legalacsonyabbak és legsíkabbak. De, hogy e lejtősség mennyire nem vetkőzteti ki alföldi jelleméből, eléggé mutatja az, hogy tengerszín fölötti magasságainak végletei (92 és 249 méter) több, mint 40 kilométernyire esnek egymástól. A tájék képe akármely oldalról nézve igen kies, sőt megkapó. A haran- godi puszta középrészeit, melyeken nyugat-keleti irányban egy igen jó országút, s a Hegyalja tövénél ketté ágazó vasút fut keresztül, mindenfelé árnyas puszták, tanyák és majorok lepik el, mint megannyi góczpontjai a vidéket borító nagy értékű uradalmak- és gazdaságoknak, míg a voltaképi helységek mind a széleken fészkelnek, legsűrűbben az ide hajló alacsony hegyek mellékén s a Hernád és Sajó mentén, legritkábban a Tisza partján. A minden irányban futó egyenes dűlóútakat, valamint az uradalmak tábláit mérföldnyi hosszaságokra elhúzódó ákácz- és topolya-sorok szegélyezik, a folyómenti széleken pedig több helyt hatalmas növésű s terjedelmes tölgy- és nyárfaerdők koszorúzzák. A hol pedig, főleg a Tisza mentén, az erdő elfogy vagy megszakad : beláthatatlan fűzesek rengetege üt tanyát. A Taktaközön már inkább csak a helységek és tanyák árnyékosak, az útak melléke csak itt-ott fás. de kisebb-nagyobb facsoportok a határokban is több helyütt láthatók, a Tisza partján pedig különösen szép és nagy az