Seite - 276 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

Rákóczy Zsigmond síremléke a szerencsi református templomban. lakossal. Távolról igen tetszős képe van, mert épen azon a vonalon fekszik, a hol a roppant síkság véget ér s a hegyes vidék hirtelen elkezdődik azzal a nem magas, de rohamos emelkedésű (207 méter magas) hegygyei, melyet főalkotó részéről „Köves hegyenek, de ép oly gyakran „Árpád hegyé u-nek is nevez a nép, s melynek oldalán szétszórt csoportban kiálló mészkőtuskókról azt regéli a helyi monda, hogy azok egy elátkozott juhásznak a kővé vált juhai. E kép hatását nem kevéssé fokozza az, hogy a ház-sorok egy része lépcsőzetesen van építve a hegy rövid lábára s e ház-sorok különböző pontjairól három torony emelkedik ki. Közel érve azonban kevésbbé van okunk a gyönyörködésre, mert bár szilárd s részben csinos épületeket is látunk benne itt-ott; de útczái, az országút mentét kivéve, oly szűkek és girbe-görbék, mintha vaktában épült falu volna. Pedig Szerencsnek ezer évre visszanyúló s fölötte érdekes múltja van. Béla királyunk névtelen jegyzője és a folyton élő hagyomány szerint itt tartotta második nagy pihenőjét a honfoglaló Árpád, kinek vezéri sátra a „Köves hegy" tetején állott. Aztán, mielőtt innen tovább vonúlt volna seregével, itt mindjárt megajándékozta Ond (Und) vezértársát az Ond völgyével, Ed és Edömér kun vezéreket pedig „Zerenchu-csel és vidékével. Később a tatárok dúltak ezen a vidéken is, mikor a környék lakosságának egy része a Takt a lakatlan nádasai közé menekült, hol aztán többen meg