Seite - 330 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

330 szigorú rendet tartott, s különösen a közerkölcsiséget mily példásan oltal- mazta. Megvan a szoboszlói levéltárban egy hajdúvezér hűségesküje is, 1637-ből, melyben III. Ferdinándnak hűséget esküszik, de csak föl- tételesen: „En, Lenthe Dávid, szoboszlói Haydu vitézek főkapitánya, esküszöm, hogy az fölséghes harmadik Ferdinánd eő fölséghe római Czászárnak és Magyarországh Királyának, és eő fölséghe után követkö- zöndő, törvényszerint való, Magyarországhnak igaz Coronás királyának, fejem fennállásáigh, igaz, hűv és engödelmes leszek, — meddigh hűtőmben, szabadsághomban és törvényemben meghtart eő Fölséghe és utána levők.44 Nevezetes emlék a lovas hajdúk ősi hadi zászlója is, vastag zöld selyem- ből, rajta Szoboszló külön czímere : pánczélos lovaggal viaskodó tigris, aranynyal kivarrva. E zászló, melyet „Bocskay-zászló"-nak neveznek, majdnem sértetlen állapotban, erősen vasalt nyelével és czifrán font tartó- szíjazatával együtt Szoboszló birtokában van, hol nagy kegyelettel a titkos levéltárban őriztetik. A hajdúk, kiknek utódai teszik Hajdúmegye mostani lakosságának magvát, igen nevezetes szerepet játszottak a XVI. és XVII. századokban, melyeknek történetébe vérrel, lánggal jegyezték be nevüket. S bár azon vérzivataros idők zord harczosai közül nemcsak vitézség, de kegyetlenség által is kitűntek : a XVII. század politikai és vallásszabadságért folytatott harczaiban, mint első rangú tényezők, oly nagy érdemeket vívtak ki maguk- nak, melyek fátyolt borítnak kegyetlenkedéseikre, pusztításaikra. Hajdúcsapatok a XVI. század elején kezdettek alakúlni, legalább nevük a történelemben ekkor tűnik föl először. Vihar- és baj-edzett, elkeseredett férfiak alkották a hajdúság magvát, kik a háborúk pusztításai által otthonuk- tól, családjaiktól megfosztva, kisebb-nagyobb csoportokba verődtek össze, s a békés foglalkozásról végkép leszokva, fegyverrel igyekeztek azt meg- szerezni, a mit fegyver által vesztettek. A hajdúság képződésének nagyon kedvezett a szerencsétlen, viharos korszak, s mindenféle kalandvágyó, békétlen elemek közéjük állván, számuk csakhamar igen tekintélyesre növekedett, s már nemcsak kisebb csapatokat, hanem kapitányaik alatt egész rendezett seregeket is képezve, vad vitézségükkel, féktelenségükkel ellenséget, barátot egy iránt rémületben tartottak. Közűlök időről időre sokan az országos hadseregbe is beállottak, s a gyalogság leginkább ezekből került ki; míg a nagy rész senki tekintélyét állandóan el nem ismerve, legfölebb saját kapitányainak engedelmeskedett, mintegy mozgó, fegyveres