Seite - 354 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

354 Majdnem minden falunak, pedig a falvak elég sűrűen vannak, van kisebb-nagyobb erdeje. Szatmár vidékén megnagyobbodnak az erdők. A Szatmár városához tartozó Sár erdeje, a nagy kiterjedésű Gombás, a Túr vize melletti és az erdőháti szép tölgyesek teszik a tájat mindinkább válto- zatossá. Egyik végén Szatmár, legrégibb váraink egyike, Gizella királyné által telepített német hospeseivel, már az Árpád-ház alatt középpontja volt azon roppant koronabirtokoknak, melyek először mint királyi vadászterü- letek Szatmár, Ugocsa és Máramaros hegyes vidékeit foglalták magukban. A hegyek alatt a Lápos, Túr, Szamos és Kraszna vizek mentén terűitek el a koronabirtokok mellett a Tomaj, Káta, Gutkeled és különösen a Kaplyon nemzetségeknek nagy kiterjedésű birtokai, a mint erről már a XIII. századból fenmaradt oklevelek bizonyságot tesznek. A síkság másik végén Szabolcsmegye felől, a XIV. század eleje óta mindig emelkedő Nagy-Kár oly, a Károlyiak ősi fészke, Ecsed, mely a Báthoryak egyik ágának adta nevét, a láp közé építve, bevehetetlennek tartott erősség még a XVII. században is, uralkodtak. Az egész terület megrakva hatalmas nagy urak váraival ; ilyenek : Aranyos-Medgyes, melyet első ismert birtokosa a Kun László király ellen elkövetett felségsértés miatt veszített cl, a Kaplyon nemzetségbelické, Erd'òd a Drágfyaké, Nyaláb a Perényieké, Rozsály a Rozsályi Kunoké, Nagy-Károly a Károlyiaké, nem számítva a középnemesség sűrűn fekvő kastélyait és udvarházait. Ez a középnemcsség nem igen szívesen nézte a főuraknak épülő várait, melyektől biztonságát fenyegetve hitte, és a vármegye nem egyszer tiltakozott is a király előtt az ilyenek miatt. Mert Szatmármegye a benne lakó nemesség számát tekintve, az országban második. Midőn hazánkban a protestantismus már a XVI. század első felében terjedni kezdett, egyik első és leghatalmasabb fészke Szatmármegye és a Szilágyság volt. és Szatmármegyének ezen protestáns alapszövete máig sem vesztette el színét. A Nagy-Károly és különösen a Szatmár vidéki közép- nemesség máig is nagy részben református, valamint a szatmári és károlyi iparosok többsége is. Annak a jó részben alsó nemességből álló hadi népnek, melynek a XVII. század belső villongásaiban egy pár emberöltőn keresztül, de különösen a Rákóczy-féle fölkelésben a katonáskodás volt a kenyere, utódai a szatmári béke után részint elpusztúlt csekély birtokaikra menekültek, részint a „magyar" iparra adták magukat. A mely vármegyékből a kuruezság a legtömegesebben került ki, Borsod-, Bihar-, Szatmármcgyében Miskolczon, Debreczenben, Szatmáron, Nagy-Károlyban máig is feltűnő nagy számban