Seite - 363 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

363 lakásúl. Bizonyos hatalmi körrel és felelősséggel ellátott bírájoknak kellett lenni, boltokat kelle állítaniok, és a földesúri széknek voltak alávetve. A Károlyi-család, melynek tagjai különben már a XVII. századtól fogva Szatmármegye főispánjai voltak, a szatmári béke után a megyének minden versenyt kizáró leggazdagabb és leghatalmasabb családja lett, a megyével bizonyos mértékben azonosíttatott ; a család czímerét a megye czímerének szívébe foglalták be, s az mai napig is ott van. E körülményből lehet megmagyarázni, hogy Nagy-Károly, noha mint a megye szélén fekvő hely, földrajzi fekvésénél, valamint népességénél fogva erre nem első sorban alkalmas, folytonosan megyei középpont maradt. És sok részben ennek köszönheti fölvirágzását is. A vármegyei élet, melyet Szatmármegyének nagy számú nemessége különösen élénkké tett minden korszakban, oda vonzotta részint állandó lakásra, részint ideiglenes tartózkodásra a megyei nemes családokat, és társadalmi tekintetben is az ország keleti részének egyik nevezetes és érdekes középpontjává tette Nagy-Károlyt. Régi nagy vendéglőjének, a „Szarvas44-nak, nagy terme színházzá volt alakítva, és a magyar vidéki színészet történetében mindig a jobb állomások közt szerepelt. Ennek helyét most egy nem régen épült csinos nyári színkör pótolja. A magyar czigányzenének is egyik hazája volt. Az előkelőbb szatmári nemes vagy a maga falusi kastélyában, hova a czigánybandát néha hónapokra kivitte, vagy a vendéglőben maga tanította a czigányt a magyar nótára, és ebből az iskolából nem egy országos hírű muzsikus került ki. A zenén kivűl másik kedves mulatságra, a vadászatra gazdag teret nyúj- tottak részint a szántóföldek és erdőségek, részint az ecsedi láp, melyben még 1830 táján Sárvár körűi az ingó lápokon vaddisznókra és őzekre vadásztak. A kis városka népessége e században körűlbelől négyszeressé nőtt. Az egyes iparágak fölvirágoztak. Gubás volt a múlt század végén egy, most van 120. A vargák, a magyar és német tímárok, a magyar és német szabók szintén mind csak e században szaporodtak meg. A gubás ipar hatal- mas virágzásnak indúlt, csak a legutolsó években mutat némi hanyatlást. Az Avasságban Avas-Újfaluban tartanak külön kallót, és habár most már gubás-ipartestület a nevök, ez a kalló még most is a régi czéhrendszerben tartja össze őket. Legényeik még most is kötelesek minden vasárnap délelőtt és délután templomba járni. Árúikkal eljárnak Lengyelország széléig, és az ország ezen részének földnépét a szatmári gubásokkal együtt ők látják el az 46*