Seite - 382 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

382 A Szent László építette székesegyházat már egy századdal keletkezése után nem tartották sem elég fényesnek, sem elég nagynak. Előbb meg- nagyobbítják, majd a XIV. században újra építik ama kor legnemesebb építészeti ízlésében, csúcsívesen, s a külföldön is párját ritkító alakítással : kápolnakörrel veszik körűi. Falait fresko-képekkel, belterét a csúcsíves oltárok gyönyörű faragványaival népesíték be. E mellett olyan egyházi szerelvényekről: kelyhekről, úrmutatókról, öltözetekről, stb. gondoskodtak, melyeknek gazdagsága és műízlése feltűnik ma is; ilyenek Szent László ismeretes fej-ereklyetartója s az óriási antiphonalc, melyek Váradról kerültek mostani helyökre, Győrbe. A székesegyház előtt pedig fölállították nemzeti szentjeink : István, Imre, László királyok érez szobrait, majd hazai képző- művészetünk remekét: Szent László lovagszobrát ugyanazon mestertől, ki a prágai, ma is meglevő Szent György szobrát alkotta. Mindehhez, ha hozzáveszszük a székesegyház királyi, főpapi síremlékeit, melyeknek márványát, fényes oszlopait, domborműveit költők, krónikások egyaránt magasztalják : igazat kell adnunk Ipolyinak, hogy Szent László váradi egyháza királyaink és hőseink, főpapjaink és államférfiaink Pantheonja volt. De a keret is, mely ez egyházat magába foglalá, méltó volt hozzá. Ama korban, mikor a szellemi és erkölcsi élet egyetlen középpontját az egyházak tették, városaink dicsősége a templomok és egyházi testületek mennél nagyobb számától függött. Váradon is a székeskáptalan mellett még három társaskáptalan állott; a szerzetesrendek közül pedig ott voltak a premontreiek, az Ágoston-, a Ferencz-, a Domokos-rendűek, a Klára-apáczák ; a városon kivűl két helyen is a pálosok, kik magyarságuknak nyomát hagyták mindenütt, római klastromukban épen úgy, mint az orosz-lengyel- országi Csensztochovban. A székeskáptalanok hajdan hiteles helyek valának s tagjai, mint ma a közjegyzők, a jogszolgáltatás teljesítői. Bírói eskü, idézés, kihallgatás, birtokosztály, határjárás, beiktatás, végrendelet, stb. nem eshetett meg nélkűlök. E mellett tanítottak a káptalani iskolában, melynek tantervét már a XIV. századból ismerjük, s melyről Oláh Miklós érsek is említi, hogy ott tanúit meg görögül. Ez iskolához gazdag alapítványokkal bíró konviktus volt csatolva. Az apáczák, leggyakrabban előkelő családaink leányai, a nőneveléssel foglalkoztak ; tanították az ezüst-, arany- és minden- féle selyemszálakkal készített úgy nevezett „apácza-varrás"-1, melynek nemesítő hatása népünk leányainak kézimunkáin, úgy nevezett varrottasain,