Seite - 385 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

385 De voltak Nagy-Váradnak nehéz napjai is. A váradi püspökség a haza védelmének szent kötelességét is örökölte alapítójától. Várad püspökei zászlósurak, bihari örökös főispánok voltak; zászlóaljakat tartottak s vezettek a csatákba. Várad már a XIII. század elején erős vár volt, Felső-Magyarország bástyája, Erdély kapuja, melyen sokszor megtört az ellenség hatalma; de a város vérbe, lángba borúit mindig. 188l-ben véletlenül rá bukkantak a föld alatt a régi várbeli székesegyház alapfalaira s a falak tövében egész réteg égett föld tűnt elő vegyest emberi csontokkal. E jelenség magyarázatát megtaláljuk Rogerius váradi kanonok Siralmas énekében, mely elmondja, hogy a tatárok 1241-ben bevették Váradot s a székesegyházat a beléje menekült nőkre és gyermekekre rájok gyújtották. Szerencsésebb volt Várad 1474-ben, mikor a törökök véres fejjel vonúltak el falai alól, és 1514-ben Dózsa György pórjai ellenében, kik legalább a várnak nem árthattak. Fráter György (Martinuzzi) váradi püspöknek, János király miniszteré- nek államférfiúi lángelméje egy időre európai fontosságra emelte Váradot. A király ott tartotta udvarát, oda jártak a külföldi követek, ott kötötték meg a váradi békét, mely biztosította trónját az utolsó magyar nemzeti királynak. Erdély különválásával Várad, mint végvár, a három szomszédos hatal- masság közt Eris almájává lőn, melynek bírásáért három századig versengtek. Rövid félszázad alatt három nagy ostromot állott ki (1557, 1598, 1604), miközben egyházai, középületei elpusztúltak, tudományos és művészeti kincsei szétszórattak és most mindenütt inkább találhatók, mint eredeti helyökön. És a ki a veszteségeket pótolta, a romokat fölépítette volna: a váradi püspökség sem volt meg többé. Izabella királyné pártja, mint a nemzeti királyság hagyományosa, Ferdinánd király ellenében szövetkezett a reformáczióval. Az országgyűlés úgy Erdélyben, mint Váradon, mely akkor Erdélyhez tartozott, a püspök- séget megszűntette, birtokait a kincstár számára lefoglalta. Ez új fordúlatot Várad igyekezett fölhasználni, elérkezettnek látván az alkalmat arra, hogy szabad várossá legyen. Arra kérte a királynét: engedje meg, hogy egy várossá alakúihasson egy bíró alatt. De Izabella kitérőleg válaszolt. Csak húsz év múlva érte czélját a város, mikor Báthory Kristóf erdélyi fejedelem Várad összes polgárait nemességre emelte. Czímert is adott a városnak : nyilt, arany korona fölött ágaskodó, koronás oroszlányt, mely első lábaival hosszú nyelű harczi bárdot tart. A bárd kétségkívül M. 49