Seite - 445 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

445 Birtokuk volt itt a magyar regemondóknak, az igriczeknek, övék levén Igriczverse; olyan czímen bírták, mint Gyula-Varsándot a szénégetők, kik szintén királyi szolgák voltak. A szénégetőknek tömérdek anyaguk akadt a szénítésre, az igriczeknek a regemondásra : mint foglalta el Velek ezt a földet, mint alapította Zaránd várát, mint dúlták e tájat a tatárok, kik 1241-ben annyi száz magyart levágtak a Fehér-Körös nadabi szigetén; most is százával találják ott a csontvázakat. De nemcsak kardcsörgésről szólhat az ének. A Fekete-Körös mellett levő Fekete-Gyarmat és Vadász XIII. századbeli roskatag templomaiban freskóképek maradtak fenn annak bizonyságára, hogy a Becse-Gregorok s más hatalmas urak a képzőművészeteket sem hanyagolták el. A vadászi Krisztus- kép már szerkezetében is elárúlja, hogy nem közönséges festő alkotása. Vásárosok, kereskedők biztosan járhattak át az őserdőkön mindaddig, míg a török hódítás meg nem kezdődött. Akkor azután megváltozott a lakosság képe. A magyarok megunták az erdőkben való bujdoklást, meg az olyan földmívelést, melyet csak úgy végezhettek, ha oldalukon érezték kardjokat ; más, biztosabb tájakra költöztek tehát, vagy egyenesen az ellenség elé mentek. Pedig a török, legalább az Erdőhát keleti részén, Boros-Jenő vidékén, nem pusztított mindent föltétlenül. Még meg is jutalmazta azokat, kik gyümölcsfákat ültettek. Épen a török honosította meg Magyarország pomologiájának egyik legfőbb dicsőségét, a sikulai almát, mely nevét az Erdőhátnak egy kis községétől vette és saját magyar neve alatt jut a világ- forgalomba. A török hódítás után a magyarok helyébe a szomszédos hegyvidék románjai költöztek a síkra s hűséges jobbágyai lettek a modenai herczegnek, ki a múlt században majdnem 3.000 • kilométernyi uradalmat kapott a Fekete-Körös és a Maros közt; így az Erdőhátat is. Azok az Este-herczegek azonban, kik otthon, törzshazájokban a tudományok és művészetek pártolói voltak, aradi földesuraságuknak félszázadát a nélkül hagyták elröppenni, hogy itt jobbágyaik érdekében, vagy legalább a gazdaság föllendítése körűi valami érdemet igyekeztek volna szerezni. Csakis a latifundialis rendszer bukásával kezdődött e vidéken a virágzás újabb szaka. A kincstár eladóvá tette a roppant uradalmat. Szerencsére elég gyorsan keltek a jószágok s az új földesurak pótolni törekedtek a hiányokat. A rengetegek irtásában s új termőföldek szerzésében e század elején különösen két férfiú ment előre jó példával. Az egyik Simonyi József báró, „a legvitézebb huszár44, ki Vadászon,