Seite - 447 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2
Bild der Seite - 447 -
Text der Seite - 447 -
447
legnevezetesebb helyére, Boros-Jerìòbe, hol a Fehér-Körös alsó folyása
kedődik, s dél felé az Erdőhát végződik.
A folyó jobboldalán emelkedik Boros-Jerìò vára, melyet a XVII. szá-
zadban Erdély egyik kulcsának tartottak, s mely néha Európa figyelmét is
magára vonta. A törökök addig, míg a magyar Alföldet el nem foglalták,
Erdély ellen intézett támadásaikat rendesen a Vaskapun át (aTemes, Bisztra
s a hátszegi völgy és a Sztrigy mentén) intézték s be kellett érniök ez
útvonallal akkor is, mikor Temesvárt (1552) szintén megszállották. Gyula
A kisjenői parkból.
elfoglalásával (1566) azonban hatalmukba ejték a Fehér-Körös középső
szakaszát is, és azon voltak, hogy most már a Fehér-Körös és Maros
völgyén fölfelé törjenek útat Erdélybe. Századok óta a Maros mentén vitt
oda a legfőbb hadi és kereskedelmi út; annyival inkább sajnálniok kellett,
hogy e vonal kulcsát, Lippa várát, a XVI. században aránylag csak rövid
ideig bírhatták. A Fehér-Körös völgye viszont, melyet Déva felé a Marossal
a fejedelmek által kitűnő karban tartott Kaján-út kötött össze, egy részt
szintén mint hadiút, más részt mint az erdélyi aranyvidék kellő közepébe
vezető vonal volt kiválóan fontos. Ennek kijárásánál őrködött Boros-Jenő
vára. Az e tájról és Lippa felől Erdély felé beküldött két hadoszlop egyesűlé-
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország II (2), Band 9/2
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország II (2)
- Band
- 9/2
- Autor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1891
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 15.27 x 21.86 cm
- Seiten
- 390
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch