Seite - 474 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

474 két nevezetes artézi kútja van a városnak, melyek egyikét egy áldozatra kész földmíves polgár, Nagy-András János, fúratta saját költségén, igen tetemes összeget adván e czélra. Külsőleg Vásárhelyt, mai értelemben, szép városnak nem lehet mondani. A haladásnak nyomai ugyan évről-évre mind jobban látszanak, de több időnek kell még elfolynia, míg e város oda ér, hogy jelentőségéhez és gazdagságához illő külsőbe öltözhessék. Ezen azonban nem csodálkozik, a ki Vásárhely viszontagságos múltját némileg ismeri; sőt inkább az a bámúlatos, hogy egyáltalában képes volt fenmaradni. E hely pusztítását elkezdték a kunok, kiket épen itt, a Hőd-tavánál vert tönkre IV. László. Aztán jött török, tatár; végre a ráczok a XVI. század legutólján egészen megsemmisítették; 1700 táján kezdett a megmaradt nép megint visszaszállingózni. És még 1710-ben is különös kegyelemként tekinti Károlyi Sándor, az akkori földesúr, hogy a vásárhelyieken csak 1.200 forint-, két kötés karmazsin- és egy bál jó dohányból álló adót követel. Ez idő után gyorsan vagyonosodni kezdett a vásárhelyi nép; de az egymásután következő háborúk költségei, melyek rá nehezedtek, mindig elvonták attól, hogy városa külső fejlesztésére is gondolhasson. Különben is jellemző vonása Vásárhelynek, hogy a haza oltárára kötelezettségén felül is sokat és szívesen áldozott. így többek közt az 1788-ki télen, midőn épen nagy takarmány- szükség uralkodott, a hadsereg részére vett 3.200 ökröt teleltetett ki; egy Kaszap nevű jobbágy pedig József császárnak a török háború folytatására, akkori időben nagy összeget, 30.000 forintot kölcsönözvén, midőn félév múlva ezt neki kamataival együtt akarták visszafizetni, az egyszerű paraszt ember a kamatot méltatlankodva útasította vissza, mondván: „a pénzt uralkodómnak kölcsönöztem, s nem szeretnék olyan országban lakni, a hol félévre is kamatot vesznek!44 Vásárhelytől délkeleti irányban terűi el Csanádmegye, mely a XVI., XVII. századokban a háborúk pusztításai miatt szinte valódi sivataggá változott s meglevő községei nagy része is csak a török kiűzetése után népesült be többnyire más vidékekről került vegyes lakossággal; néhány község pedig a legújabb időkben keletkezett az állami birtokokon. Székhelye e megyének a 32.000 lakosú, virágzó Makó. E város olyan mély lapályon fekszik, hogy sok helyen egy méternyi mélységben már fölfakad a víz, még pedig legtöbbnyire ihatatlan, úgy, hogy a lakosság a Maros vizét kénytelen használni, újabban pedig a szegedi bóforrású artézi kút vizét kezdik ide