Seite - 488 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

488 a római consulokat a lictorok: most ott üldögélt a pasa udvarán és a parancsait leste. A lakosság önérzete is kihalt. Tökéletesen elveszté a város fejlődésének föltételei iránt ama finomabb érzéket, melyben századok óta kivált. S ezt vissza nem nyeri soká, Szegednek 1686-iki visszavétele s a törökök kitakarodása után sem. Az egykor hatalmas városi tanács egyszerű kupaktanácscsá lett s egészen e század elejéig nem bírta megállítani a várost a hanyatlás útján; adókat szed, rablókat üldöz, s az ügyes-bajosok napi dolgait igazítja; egyébre alig terjedhet ki a figyelme. S e közben még gyakori árvizek is pusztítják a szerencsétlen várost, mely apródonként minden privilégiumát elveszti úgy, hogy már a legprimitívebb szabadalmai is veszélyben forognak; mikor azzal a furfanggal segít magán, hogy egy ócska, 1200-ból való pecsétet halász ki a Tiszából, melyen az elmosódott czímerből épek maradtak a „Sigillum Regiae . . egediensis" szók, a Tiszát és Marost ábrázoló két pólya, meg a sassá átváltozott pelikán, a jus gladii jelvényeivel. Ezzel a pecséttel, mint bizonyítékkal, jár-kél fűhöz-fához régi jogainak elismertetését szorgalmazva, s nem is egészen siker nélkül. A város régi fénye, hatalma csak mint rege él. Nincs már palota sehol, a csinosabb kőház is nagy ritkaság. Szegedi diákok nem járnak többé külföldi egyetemekre; a boltok ablakaiban nem ragyognak többé kincsek és drágaságok. A csapások nagy sorozata teljesen lenyomta, eltompította őket. A város történetében ott sötétlik a katasztrófák minden neme. Mind a négy elem föllázadt ellene. A tűz elpusztította, a föld megrázkódott alatta, a levegő megmérgezte, az 1710 és 1738—40-ki dühöngő dögvész roppant megritkítá lakosait, de a legmakacsabb üldözője folyton a víz volt. Nem csoda, ha ereje meg-meglankadt. Tengődött s várta a szebb napokat szelíden, türelmesen, mint a czímerében levő bárány. Csak egy maradt meg e népben minden időkön keresztül, minden csapások daczára : a hangya- szorgalom és a szülötte föld rögeihez való ragaszkodás. Egyebekben folytonos a sülyedés, s egyre szűkebb a látkör, úgy, hogy egészen meghódol az ama korban Európa nagy részében uralkodott babonás tévelygésnek, s még a múlt század elején is boszorkányokat vallat és éget a magisztrátus, asszo- nyokat, kik Dromo ördöggel szerelmeteskednek, s pemetén, lapáton lovagol- nak a Gellért-hegyre gyűlésezni, s férfiakat, kik a tehenek tejét megrontják és a boszorkányok czéhét vezetik. De e tespedés is csak ideiglenes lehetett. A viszontagságok egész sorát el kellett előbb-utóbb simítania az anyaföldnek. Mert Szeged nagyon