Seite - 577 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

577 À török másfél százados itt lakásának nem maradt egyéb emléke, mint néhány düledező mecset és fürdő. A régi megyei szervezet végkép fölbomlott. A hajdan virágzó városok és falvak helyét alig jelölte egy-két viskó; sok vég- kép eltűnt, a többinek nevét pedig csak egyes puszták vagy dűlők tartották fönn, a betelepült szerbek által elszlávosítva. Ez idő alatt lett Harasztiból Rasztina, Jánosiból Jankovácz, Régből Rigyicza, Péterrévéből Petrovoszello, Kölödból Kollút, Sebestyén- és Veresegyházából Sebesics, Verusics, stb. A lakosság annyira megritkult, hogy a parlag mezőkön és vég nélküli mocsarak közt egész napi járóföldeken alig lehetett emberre vagy emberi munkának nyomára akadni. Mindent élűiről, újra kellett kezdeni. A mostani, második virágzás nem az elsőnek a fáján fakadt. A most itt élő lakosság nem utóda a réginek, melytől nem örökölt egyebet, mint a puszta földet, gyászos temetőjét a hajdani nagyságnak. A jelenlegi Bácska története a török kiűzetése után kezdődik, a réginek még történetét is csak a más vidéki levéltárak gyér adatai nyomán ismerjük. A kormány először is a föld további megvédéséről gondoskodott, ide telepítvén le a török elől menekülő bunyeváczokat és szerbeket. Ezekből szervezte aztán, mikor a Duna és Maros köze továbbra is török kézben maradt, a dunai és tiszai határőrségeket. Amahhoz tartozott a Titeltől Palánkáig, emehhez a Zsablyától Martonosig terjedő partvidék s bele- vonták még Szabadkát és Zombort is. Ezek az új települők, mint harczban edzett katonák, kétségkívül igen hasznos szolgálatokat tettek a következő háborúkban; de kivételes helyzetökkel sok bajt is okoztak a szervezkedni kezdő megyei hatóságnak és a velők együtt élő lakosságnak. Végre sok panasz után az 1741. évi országgyűlés kimondta a határőri területek visszacsatolását. De ezt is csak tíz év múlva s csak félig valósították meg, mert a szerbek számára előbb a Duna-Tisza zugában a csajkás-kerületet szervezték, s utóbb kiváltságos kor onakerii leiül szakították ki a tiszamenti községeket is. Kevesebb baj volt a többi telepesekkel, kik ekkor már sűrű csoportokban költözködtek ide a közeli és távolabbi vidékekről, sőt a külföldről is. Különösen a török háborúk befejezte után (1730—1745 közt) indúl meg ez az újkori nép- vándorlás, s tart egész a század végéig, új világot alkotva a réginek romjain. Még a század első felében települtek le ismét nagyobb számmal a magyarok Jankovácz, Bezdán, Kúla, Kanizsa, Topolya, Baracska, Doroszló M. 73