Seite - 578 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

578 községekben, továbbá a tótok Bács-Űjfaluban és Petrováczon, a ruthénok vagy kis-oroszok Keresztúron, a németek Csataalja, Hódságh, Kollút, Apatin, Újvidék s más városokban és községekben. Különös figyelemben részesültek és legnagyobb számmal jöttek később a németek Mária Terézia és József kormánya alatt. Királyi adománykép nagyobb birtokokat kaptak a század második felében : Grassalkovich Antal (Baja), Rédl Fercncz (Rasztina), Hadik András (Futak), Kray Pál (Topolya), Széchen Sándor (Temerin), kik a magok uradalmain szintén buzgón folytatták a telepítést nemcsak néme- tekkel, hanem nagy számú magyarsággal is. Ez utóbbiak más úton-módon is nagy csoportokban lepték cl a Közép-Bácskát s a Tisza-menti tájakat; de olyan kedvezményekben, mint a németek, sem ők, sem más települők nem részesültek, s legtöbbször be kellett érniök a puszta telekkel és három évi adómentességgel. Mire a telepítés nagy munkája véget ért, a megyei önkormányzat joga és iránya is megállapodott. A kormány mindjárt a török kiűzése után helyreállította a régi Bács és Bodrog vármegyéket, amannak főispánjává Széchenyi Pál kalocsai érseket, emennek élére gróf Thurnon János Henrik császári kamarást nevezvén ki. Bácsmegye az 1699-iki népösszeirással meg is kezdte működését; de Bodrogmegyének úgy, mint a várának, nyoma, emlékezete annyira kiveszett a köztudatból, hogy sem főispánja, sem más nem tudta, merre találhat rájok ; némelyek az alsó, mások a felső Bácskában, sőt voltak, kik a Tiszán túl keresték. Midőn az 1712. évi országgyűlés egyebek közt Bodrogmegye visszakapcsolását is sürgeti, gróf Nádasdy Pál, az új főispán, 1715-ben a „péterváradi sánczoku-ban (a későbbi Újvidéken) megtartja az első közgyűlést s megválasztatja a tisztviselőket ; de a megye területét csak többféle bizottság tanácskozása után, évek múlva jelölik ki akkép, hogy a Duna-Tisza közének alsó része (Bukintól föl Szabadkáig s a Tiszáig) mintegy 40 falucskával legyen Bodrogmegye. De térítvényt kellett adnia, hogy, ha valamely helyről utólag hitelesen kiderülne, hogy hajdan Bácshoz tartozott, azt haladéktalanúl átengedje. Ezzel aztán megkezdődött a hosszú pörlekedés, melyben mindig Bácsmegye volt az erősebb. 1802-ben végre úgy fejezték be a százados vitát, hogy a két megyét névben is törvényesen (1802. VIII. törvényezikk) egyesítették. Czímeréűl a régi bácsi káptalanét vették föl: Szent Pál apostol állva, jobbjával kétélű kardra támaszkodik, baljában könyvet tart. Székhelyéül Zombort választották, hol a következő években díszes megyeházat emeltek.