Seite - 594 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

594 és Szegedről különvonatok szállítják ide a sok kirándulót. A park közelében van a városnak egy 40 kat. holdnyi gyümölcsfa-iskolája, melyből évenként mintegy 50 ezer darab csemetét szállítanak a közeli s távoli vidékekre. Mióta hat felől találkoznak Szabadkán a vasutak, szokatlan fejlődésnek indult a kereskedelem (különösen nagy a gabna- és sertéskivitel), s oly élénk a személyforgalom egy hét alatt, minő azelőtt egész évben alig volt. Valóban Szabadkának csak jó közlekedő vonalakra volt szüksége, hogy roppant gazdagságát föltárhassa és fejlődésnek induljon. Arra azonban, hogy számot tevő társadalmi és szellemi középpontja legyen a vidéknek, még kicsiny benne a művelt osztály. Ennek fejlődését még nagyon gátolja a régi élet- és gondolkodásmód, melyet épen a vagyonánál fogva irányadó elem, a bunyeváczság ápol legszívósabban. Ezek a Bácskának legtypikusabb lakói, s mivel Szabadkán laknak legtömegcsebben (1881-ben a 61 ezernyi lakosságból 24 ezeren, szerbek csak 2.300-an), érdekes lesz itt röviden házi életökbe is bepillantanunk. A btdiyeváczok vagy dalmaták a fölszabadító harezok idején Hcrczego- vinából, a Buna folyócska vidékéről jöttek a Bácskába. Vezetőik, a Ferencz- rendi barátok, 1687-ben már anyakönyvet vezetnek az újszülöttekről. Új hazájok birtoklására azonban sok szenvedéssel és véráldozattal kellett rászolgálniok, mert a tiszai tájakról gyakran rajtok ütött a török. Ilyenkor, a barátok följegyzései szerint, sokszor hetekig tanyáztak a szomszédos nádasokban és föld alatti üregekben, s csak papjaik vigasztalásai mentették meg őket a kétségbeeséstől. A zentai győzelem után a töröktől meg- nyughattak volna; de ekkor meg a Rákóczy-forradalom zavarta ki őket otthonukból. Mivel a fegyverfogható népet Szegedre rendelték, védtelen családjaikat a barátok Péterváradra vezették, hol hét álló esztendeig tartóz- kodtak, s csak a szatmári béke után tértek vissza földúlt lakhelyeikre. Ekkori s későbbi hadiszolgálataik jutalmáúl azonban annyi földet kaptak, hogy máig is ők a városnak leggazdagabb polgárai. Szeretik is városukat. Egyik daluk azt tartja: „Szuboticza béla, Tebe nigde néma" (Fehérlő Szabadka, Sehol sincsen párod). A férfiak ruházata egyszerű s egyező a magyarságéval ; csak a legények viselnek selyem vagy bársony mellényt, mint a szerbek. A nők azonban annál ékesebben, sőt pazarabbúl öltözködnek. Az ingvállak arany nyal hímzettek, arany virágokkal kivarrott a selyem derék is; felső szoknyájuk szintén drága szövet, az ünneplő pedig rendesen virágos, nehéz selyem.