Seite - 621 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

621 1525-ben ismét tízezer szerb harczos vándorolt be Magyarországba. Öt évvel később Bakics Pál, a „nagy szerb vezér" fölhívására, ki Bécsnek 1529-ki ostrománál is kitűnt, újólag nagy számú hajós (naszádos és sajkás) és egyébféle szerb népség vándorolt Komáromba, onnét Győrbe, Pozsonyba, Sellyére s onnét ismét dél felé, Szombathelyre. De legtömegesebben 1690-ben vándoroltak be hazánkba a szerbek. Lipót király ugyanis a szerbek vitéz fegyvereit föl akarván használni a törökök ellen, 1690. évi április 6-án felhívta „Albania, Szervia, Mysia, Bulgaria, Szilisztria, Illíria, Maczedonia, Rasczia" és „Magyarországtól függő más tartományok népeit", hogy ragad- janak fegyvert, csatlakozzanak seregéhez, viszonzásúl megígérvén, hogy „vallási és vajdaválasztási szabadságukat, kiváltságaikat és jogaikat" fentartja, a török járom megszűntével pedig „mindent kellő rendbe és formába fog mindnyájuk megelégedésére önteni". A török jármot azonban nem sikerűit lerázni, mert a hadjárat Lipót seregeire nézve szerencsétlen fordúlatot vett; így Csernovics Arzén, ipeki szerb patriarcha, ki a keresztény hadat támo- gatta, 1690 nyarán 39.000 szerb családdal, azoknak egyházi és világi elöljáróival, minden megmenthető vagyonával, Magyarországba jött. I. Lipót kegyesen fogadta a jövevényeket. Megengedte nekik (1691 augusztus 20), hogy a görög keleti vallás szokása szerint az ó naptárt használhassák, maguk közül, világiak és egyháziak együtt, szerb nyelvű és vallású érseket választhassanak, a ki összes egyházi ügyeiket kormányozza. Hozzá tette még : „Azon is leszünk a lehetőséghez képest, hogy diadalmas fegyverünk, Isten segítségével, a szerb népet arra a földre, melyet az előtt bírt, minél előbb, az ellenséget kiverve, visszavezesse, és akaratunk, hogy a szerb nemzet saját magistratusának kormányzata és rendelkezése alatt meg- maradhasson, és a felségünk által neki engedélyezett régi kiváltságainak és szokásainak örvendezhessen". A régi hazát azonban nem sikerűit vissza- foglalni, s így a „vitéz karú szerb jövevények" a király rendeletéhez képest Szerém- és Bácsmegyében, továbbá Aradon, Szegeden, Pécsett, Mohácson, Székes-Fehérvárott, Budán, Szent-Endrén, Egerben, Nagy-Váradon, Eszter- gomban, Komáromban és Győrött helyeztettek el. Ezekből a szerbekből alakíttatott később az úgy nevezett bácsszerémi, a tiszai és marosparti határőrség is. A törökök kiűzetése és a béke helyreállítása után nem sokára virág- zásnak indúltak a délmagyarországi vidékek. A hol mocsarak és erdőségek, homoktorlatos avar, náddal benőtt ingoványok terűitek el azelőtt: ott most