Seite - 622 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

622 virágzó helységek emelkedtek, zöld vetések hullámzottak és kövér gulyák legeltek; s a hol előbb csak vad állatok üvöltése verte föl a csendet: ott most a harang szava szólítá a híveket Isten házába. A szerbek mind e mai napig híven megőrizték az őseiktől örökölt jellemet, testi és lelki tulajdonságokat és sajátságokat, erényeket, nyelvet, jó és rosz szokásokat. A szerbek történetének összefüggő áttekintése e műnek azon része számára van föntartva, melyben Horvát- és Szlavonország leírására kerül a sor és pedig azért, mert a magyar korona alá tartozó szerbek többsége az említett társországok területén lakik, s ugyanott van a szerbek egyházi, iskolai és nemzeti életének góczpontja s patriarchájuk székhelye is, ott tartatnak a szerb nemzeti egyházi kongresszusok. Azért e helyütt a szerbek bevándorlásának e rövid áttekintése után csak a nép életének leírására szorítkozunk. A szerbeket hazánk legszebb népfajai közé sorozhatjuk. Színre nézve többnyire barnák. A világos szőke haj ritkán fordúl elő; de kék szemet gyakrabban találunk náluk barna testszín és fekete haj mellett. Fej formájuk inkább kerekded, mint hosszúkás; orrtövük mélyen ül nyílt és domború homlokuk alatt; arczuk élét kivált az ívelt sasorr éles metszésűvé teszi. A férfiak magas növésűek, vállas, izmos termetűek s nagy részt deli test- tartásúak. A nők általában szépek; tojásdad arczúak, nemes arczélűek, finom metszésű állúak, mandula alakú, mély tüzű, fekete szeműek; arczszínük fehér-piros; termetük karcsú; kezök, lábok kicsiny, hajzatuk dús. Jellemére nézve a szerb bátor, harczias, nemzetiségeért élő-haló, szabadságszerető, a patriarchalis intézményeket tiszteletben tartó, sok- képességgel megáldott népfaj. Szabadságszeretetét jellemzi e közmondása: „ Inkább a sírba, mint rabigábaw. (Bolyé u grob nego rob.) E mellett nyilt- szívűség, természetesség, becsületérzés, gyorsan fellobbanó heves indúlat, nagylelkűség és igaz vendégszeretet a szerb jellemnek kiválóbb vonásai. Egész valóján ünnepies, méla komolyság vonúl át. Szeretetben és gyűlöletben, barátságban és boszúban egyaránt szenvedélyes. „Mcgboszúlom magamat, még ha nem üdvözülök is!u (oszvétityu sze, ma sze ne poszvétio) tartja a szerb közmondás. Ki természetét ismeri és tud vele bánni : jóra, roszra könnyen ráveheti. Általában józanság, takarékosság, a valláshoz, az ősi szokásokhoz és hagyó-