Seite - 642 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

642 Ily közbekiáltások : Kitöröm a derekamat, Még se hagyom én magamat. Vagy : Ha a nyelvem peregne, Az én rózsám szeretne. Vagy : Bokrétás legényke, Legyen arczod barna, Barna, mint a hószín S oly jégvette szíved, Mint a tiszta napfény! Vannak dévaj kurjantások is, melyek azonban nem illetlenek. Vegyük immár sorba azokat a szokásokat, a melyek az év bizonyos szakához vannak kötve. Aratási ünnepek (zsetva). A módosabb szerb gazdáknál az aratók pénz helyett bizonyos részt kapnak a termésből, s egyszersmind az aratás ideje alatt ételt és italt. Dél felé a szerb menyecskék hátukon, kezükben vagy szamárra rakva viszik ki a mezőre a meleg ételt és friss kenyeret. Az aratást vezető hirdeti ki a delet s azt úgy eltalálja, mintha óra volna nála. Mikor vége van az aratásnak, fölosztják : mi a gazdáé, mi a munkásoké. Az utolsó nap ünnep. Az aratók összeszedik a határ minden vadvirágát, azokból és gabna- szálakból koszorút kötnek, arra két jó magas és fönt egymást keresztben metsző ívfonatot tesznek, s ezt a korona-alakú fejéket a hideg víztől leg- kevésbbé iszonyodó arató fejére helyezik, aztán körmenetszerű ünnepélylyel, a fölkoszorúzott arató vezetése alatt, az „Isten megsegített immártt, „Dicsőség legyen Istennek az egekben", Istent dicsőítő, gazdát dicsérő, sokfélekép változó éneket énekelve haza felé indúlnak a mezőről s a falu utczáin végig a gazda udvaráig vonúlnak. A helységbeliek kiváncsi összecsődűlése mellett az örömrivalgással érkezőket a házi gazda fogadja, a megkoszorúzott vitézt a házi szolgáló kötelességszerűleg készen tartott dézsa vízzel nyakon önti a végből, hogy a búza esőben hiányt ne lásson. A megtisztelt gazda iparkodik jó áldomással kitenni magáért, mit az aratók áldáskivánatok közt jó kedvvel költenek el. Az áldomást táncz követi, mely néha eltart estétől reggelig. Ha a gabona jól fizetett, jó dolga van az aratónak; de ha nem, akkor még koszorút sem kötnek.