Seite - 648 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

648 Lássunk néhányat a szokottabb prélói játékok közül. SzeretZvallatás. Egy leány tányérba vizet önt s azzal körűijárja a szobát; minden guzsalyból egy kis kendert vagy szöszt húz, azt a tányér vizébe mártja, a gyertyánál szárítja és a csomóból mindegyiknek ad azon parancs- csal, hogy egye meg ezzel meg ezzel (kedvesét nevezvén meg). Kiosztván így csomóját, ott, a hol elkezdte az osztogatást, vallatni kezdi a leányt, kivel ette meg a kenderét, s a többit kaczagtatva, addig faggatja a leányt, míg az be nem vallja. így folytatja sorba mindazon leányokkal, kiknek szöszt adott. fíárányölés. A legnagyobb leányoknak egyike jobbjában kést, baljában vízzel telt csuprot tartva, zsámolyra áll s egy kisebb leánykát állít maga elé segédül, ki azon fonószakban kezde hozzájuk járni s a bárányölés tréfáját még nem látta. A kés képviseli a bárányt, a víz annak vérét. A nagyobbik leány leejti többször a kést és segédével fölvéteti; midőn ez a kés után lehajol, amaz a csupor vízzel nyakon önti. Ezen s más prélói játékoknál főkellék, hogy a szereplők a jelenlevőket derült kedvben tartsák. E játékoknál csak néhányan szerepelhetnek, részint mert kevés szereplőt kívánnak, részint pedig azért, hogy a többiek dolgoz- hassanak. Vannak ezen játékok közt olyanok is, melyeket a leányok csak a legények távollétében játszanak. Farsangban minden leány legalább egyszer egy kevés lisztet és egy kevés zsirt visz a prélóba; az ilyen összehordott készletből aztán pogácsát sütnek, „farsangi pogácsát", melynek elköltésekor tánczolnak is. így töltik a szerb leányok és legények a fonóban a hosszú őszi és téli estéket. Fonnak a leányok, mesélnek a legények, játszva kiismerik egymást, kitanúlják egymás természetét és hajlamait. A házasodni akaró legények ott tartanak szemlét a falusi szépek felett, ott mutatják be magukat a leányoknak, ott választanak maguknak feleséget. Munka után az elváláskor ily dalt énekelnek : Felfutott a szőlővessző, zöldelő, Fényes Buda, fehér Budavár falán. Nem is volt az szőlővessző, zöldelő, Két szerelmes volt az, egymást kedvelő. Összejöttek ifjúságuk hajnalán, Most egymástól elszakadnak, búra, lám ! Elváláskor így szólott az egyike : „Menj előre, édes, én szívem szive.