Seite - 62 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

62 át, ennek vége előtt a színház-útezába kanyarodunk s a főtér régebbi részének szélén tovább menve, a haltér-útcza és a via fornelli irányában folytatva utunkat, az evvel derékszögben álló via del fortino-ba. és azon útezába térünk be, mely még ma is a jellemző „fal-útczatt nevet viseli, végűi pedig a Barbakan-téren s az androna degli orti felső végén át a székesegyházhoz és a várkastélyhoz kerülünk vissza : akkor körülbelül bejártuk a város középkori területét. Ez a városka, mely majdnem háromszögben terűit el a várkastély éjszaknyugati lejtőjén, s melytől délre a Borgo S. Lorenzo feküdt, négy kerületre volt fölosztva: ú. m. a Cavana, Mercato, Riborgo és Castello városrészekre, öt fő- és négy mellék-kapu vezetett ki a szabadba. A porta Cavana-n kivűl kolostorok és kórházak állottak; a városnak a tenger felé eső végein, vagy azokhoz közel só-telepek voltak, a felsőbb részeken pedig szétszórt házak, kertek, olajfás ligetek és szőlők. Egészen a XVIII. század folyamán bekövetkezett nagy változásokig aránylag keveset fejlődött a város. VI. Károly alatt az egykori só-telepek helyén az úgy nevezett keleti társaságnak a hajógyára, ennek megszűnte után pedig egy császári fegyvertár, s végűi magánépületek emelkedtek. Sokkal nagyobb lendületet nyert és tetemesen bővült azonban a város Mária Terézia uralkodása alatt, kinek Trieszt a szabadkikötői jogok gyarapítását, kikötőjének átalakítását és kiszélesbítését, továbbá fontos kereskedelmi szabályzatok elrendelését és a meglevőknek javítását köszönheti. Lakossá- gának száma, mely 1758-ban alig érte el a 6.500-at, 1777-ben már 20.000 lélekre rúgott, a mi legékesebben szóló bizonyítéka gyors fejlődésének. A várkastélyból a városra lenézve, a háztömegek különböző elrende- zésében az ó és új város közötti nagy különbség mellett a kettőnek más-más időkre és körülményekre valló eredete is szemünkbe ötlik. A várdomb köze- lében levő keskeny, girbe-görbe útezák s a bennök álló, többnyire nagyon egyszerű, idő-barnította házak annak tanújelei, hogy építésüknél a térrel való legnagyobb takarékosság mellett a védőképesség fokozása volt irányadó. Az új város széles, egyenes és általában egymást derékszögben metsző útezái, melyekbe bőven árad mindenütt a levegő és világosság, de egyúttal a szél és a hőség is, már újkori eredetűek és szabályosan épültek. Az új város egész elrendezése, különösen pedig a vízi útak beosztása a legkülönfélébb tervezgetésekre adott alkalmat. Némelyek az új kereskedő várost átszelő s egymást derékszögben metsző csatornákkal valóságos kis Velenczévé akarták átalakítani; mások nagyobb vízmedenczéket terveztek;