Seite - 63 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

63 végűi azonban a legegyszerűbbnél állapodtak meg: t. i. az egykori sótelepi csatorna kibővítésénél, melyet egy másik, tőle délre fekvő csatornától való megkülönböztetésül Canal Grande-nzk neveztek el. Triesztben, melynek lakói a szabad kikötő kiváltságainak kizárólagos birtokában voltak s azonkívül föl voltak mentve a községi terhek alól, — a mint hogy egyáltalában alá sem voltak vetve a városi hatóságnak, hanem csakis a császárinak, — gyorsan emelkedett a megtelepedők száma. Mint- hogy azonban ezeknek kiváltságos helyzete már VI. Károly idejében heves súrlódásokra ingerelte a városi polgárságot, Mária Terézia, — kinek ural- kodási idejére esik a Canal Grande befejezése, a St.-Carlo-kórház melletti Molo és az új kórház fölépítése, — 1749-ben az egész úgy nevezett kamarakerületet, némely kikötések fenntartásával, bekebelezte a városba. Ekkor bontották le a város és a mai Terézváros közötti falakat. Könnyebben összenőttek immár a régiekkel az új házcsoportok, melyekhez a császárnő utódjának éveiben délnyugaton a Józsefváros járult, s így a törzslakosság is könnyebben összeolvadt a bevándorlottal. A régi polgár családok sokáig elkülönülve, csak távolról nézték az új városrészekben és a kikötőnél folyó élénk sürgés-forgást. Csendes nyugalmukból fölzavarva s az erélyes, de sokszor kevéssé kíméletes jövevényekkel való érintkezésre nem igen lévén hajlandók, saját körükbe visszavonúltan éltek. Ezalatt egyre gyarapodott azok vagyona, kik az újkor szellemét fölismerve, azt hasznukra tudták fordítani. Még a szövetségi háborúknak különben annyira viszontagságos kora sem tudta Trieszt kereskedelmének folytonos emelkedését azon időleges veszte- ségekkel hátráltatni, melyeket a városnak a francziáktól való kétszeri meg- szállása (1797 és 1805) okozott. Sőt épen ama szigorú rendszabályok, melyekkel Napoleon az Adriának hatalma körébe eső részén is az angolokat sújtotta, szintén tetemesen hozzá- járúltak a más uralom alatt lévő városok, s így Trieszt kereskedelmének is felvirágoztatásához. Hogy milyen erős önérzet és bizalom töltötte el épen akkoriban az itteni kereskedőket, annak legjobb bizonyítékai az ezen időből való nagyobb épületek: a színház (1801) és a börze (1802). Csakis a városnak a francziák által való állandó megszállása (1809-től 1813-ig) akasztotta meg egy időre e szép fejlődést. A franczia uralom véget vetett Trieszt régi alkotmányának és önkormányzatának is, mely különben már a város szabadkikötővé nyilvánítása óta mind több-több rázkódtatásnak volt kitéve. Már Mária Terézia is, bár a lehető legnagyobb kímélettel járt el,