Seite - 70 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

70 toronyhoz vezető átjáró falába került. Hogy magában e toronyban is rejlenek maradványai az antik templomnak, azt már említettük. Az új, öt hajóra tagolt templomot a helyén állt két régebbi templom védszentjeiről nevezték el. 1385-ben Wildenstein Henrik püspök szentelte föl. A régi templomok egyesítéséből keletkezett főhajó egy nagy, góthikus kerekablakon át nyerte világosságát. Az egyház testéhez számos mellék- kápolna járult, s ezek egyikében áll az a márványmedencze, melybe hajdan egészen belemártották a keresztelendőket. A padlózat is sok átalakításon ment át, a főhajó apsisát pedig egészen átépítették. Az utolsó gyökeresebb újítások 1843-ban történtek. így tehát e székesegyház története, ha egy- általában mint templomot tekintjük, tizennyolcz évszázadnál is hosszabb időre terjed. Szépnek ugyan mai állapotában a székesegyház nem mondható. Hosszaságának és szélességének aránytalansága (32.58 és 31.64 méter), belső falainak sivár szürkesége, szegényes oszlopai, az egyszerű szószék, a réginek és az ízléstelen újnak sajátszerű keveréke nem a legkellemesebb hatást teszi szépérzékünkre. A részletek közt azonban nem egy érdekes, sőt kiváló becsű dolgot is találunk. Már a különben idomtalan torony is oly alkotó részekkel bír a bele épített római emlékekben, a minőkkel csak kevés keresztény templomtorony dicsekedhetik. A főhomlokzat legalsó részét sírkövek borítják, melyek valamikor a templom padlózatába voltak beillesztve. Valamivel magasabban Trieszt három, más-más korbeli püspökének újabb időből való bronz mellszobrai láthatók, ezek : Aeneas Silvius Piccolomini (1447—1451), a jeles humanista és későbbi II. Pius pápa, Rapicio András (1565—1573) és Scarlicchio Rajnáid (1621 —1630). Ha most még egy pillantást vetünk a főkapu fölötti föliratra, mely a székesegyháznak a franczia korszakban szenvedett megrongálására emlékeztet (1813), akkor körülbelül egész történetének rövid kivonatát látjuk magunk előtt. A dom legértékesebb diszeűl mindenesetre mozaikjai tekintendők. A látogató szemeit rendesen a Justus-oltár mögötti, fényesen megvilágított mozaikképek vonják leginkább magukra, melyek a város védszentjei, Justus és Servulus között álló Megváltót ábrázolják. Sokkal nagyobb műbecsük van azonban a régi Mária-templom apsisában, tehát a mostani első, jobboldali mellékhajóban lévő mozaikképeknek. A felső félgömbben a trónuson ülő, kék köpenybe burkolt s kisded fiát ölében tartó Szűzanyát látjuk. Az isteni gyermek szép és nemes vonású arczczal barátságosan tekint le ránk, s jobbját a görög képek hagyományos modorában áldólag