Seite - 97 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

97 A világuralomért való küzdelem, mely a bitorló Eugenius és Theodo- sius császár közt támadt, szintén görczi területen dóit el, s ezt az eldöntést a kereszténység és az általános polgárosodás javára a bóra idézte elő. A pogány Arbogast által trónra emelt Eugenius, hogy magához ragadja a római birodalom fölötti uralmat, hatalmas hadsereggel tört be Galliából s a Wippach széles völgyében ütött tábort. Theodosius császár Pannoniából nyomulván elő hadaival, itt találkozott ellenfelével. 394 szeptember 6-án kezdődött a harcz a két sereg közt. Mindkét fél vitézül küzdött, de Eugenius maradt kedvezőbb helyzetben, mert a császár elővédjét lekaszabolta; azonban a teljes diadal kivívásában meggátolta az éj beállta. Más nap Theodosius újra megkezdte a harczot s már-már azon veszélyben forgott, hogy csekély seregével elveszti a csatát, midőn a válságos pillanatban egyszerre rettenetes bóra támadt. Theodosius seregét hátban, Eugeniusét arczban találta a szélvész. A vihar olyan heves volt, hogy a katonáknak, kiknek szemébe fújt, elállt a lélekzetök, s a szél zaja olyan szörnyű volt, hogy a tisztek parancsait nem lehetett hallani. A vetőgépek lövedékei a széláramlatba ütközvén, a földre hulltak, mielőtt az ellenséget elérték volna; míg Theodosius lövedékei a szél irányától támogatva, kétszeres erővel hullottak az ellenségre, melyet a fölkavart porfelhők sűrű homályba takartak. Az egyenlőtlen harcz meg- bénította Eugenius csapatainak támadását, soraik megzavarodtak s a portól majdnem megfúlasztva, szétszóródtak. Theodosius fölhasználta a kedvező perczet s egy utolsó támadással eldöntötte a harczot, melyben Eugenius seregét és életét vesztette. Kr. után 489-ben a Wippachi völgy torkolatánál, a Sontius hídjánál (ad pontem Sontii) újabb csata vívatott, melyben Theodorik, a góthok királya, a herul fejedelmet, Odoakert, legyőzte. A népvándorlás folyamán Attila király hunjai annyira földúlták e vidéket, hogy csaknem lakatlan pusztasággá lett. így Alboin, mikor longobardjaival a Birnbaumi erdőn átvonúlt, nem talált ellenállásra s folytathatta útját (Kr. u. 568) Italiába. Utóbb, a hetedik század elején, a nyugatra nyomúló szlovének befejezték görczi területen a népvándorlást; megtelepedtek a néptelen földön annak egész déli széléig s mind a mai napig ott maradtak. Midőn I. Ottó császár Berengár királyt legyőzte s Felső-Olaszországot meghódította, Verona őrgrófságot (Trevisóval, Aquilejával és a görczi terü- lettel) elválasztotta Olaszországtól s az alpesi átjárók biztosításaúl testvéré- nek, Henriknek, Bajorország és Karinthia herczegének adományozta (952). T. 13