Seite - 114 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

114 Ez alapításra tudvalevőleg a kelták adták az első ösztönzést. Sajátos kalandvágyuktól vezérelve, Kr. e. 186-ban egy csapatjok leszállt a hegyekről a síkságra s ott várost kezdett építeni. Rómának nem maradt más válasz- tása, mint vagy megengedni, hogy e harczias nép Itália kapujánál vesse meg lábát, vagy pedig a hadászati és kereskedelmi szempontból rendkívül kedvező helyet saját birtokába venni. Ez utóbbit tette. Parancsszava előtt meghajoltak a törzsrokonaiktól cserben hagyott gallok és elvonultak. De, mint a ki máskülönben is csak habozva fogott világtörténeti hivatásának teljesítéséhez, csak Kr. e. 18l-ben küldött oda a körülményektől kény- szerítve latin telepítvényeseket. Ez időtől kezdve Aquileja támaszpontúi szolgált a rómaiaknak Isztria, Illyria és az Alpesck nyugtalan népeivel vívott küzdelmeikben, míg Octavianus Augustus egymás után le nem verte őket s a birodalom határát egész a Dunáig ki nem terjesztette. Ezzel új korszaka kezdődik a város történetének. Mennél inkább háttérbe lépett a katonai jelentősége, annál jobban fejlődött ipara és kereskedelme. A szomszéd országok meghódításával üzleti forgalmának területe is kibővült. Aranyat a tauriskok országa adott, a vas a noricumi hegyekből került. A megmaradt föliratok számos iparágról adnak hírt; voltak ruhakereskedők, csapók, asztalosok, építők, ácsok; volt egy bíborfestő, egy takács, egy fegyver- kovács, egy ezüstműves, egy keleti gyöngyárús, kinek boltján „Róma városához" föliratú czégtábla függött. Ide szállították a borostyánkövet a Keleti tenger partjáról, s itt dolgozták föl csinos ékszertárgyakká ezt, az ó-korban nagyra becsült anyagot, valamint a hegyi kristályt. Sehol sem találni efféle tárgyakat oly tömegesen, mint az aquilejai hamvvedrekben1. Voltak nagy fazekasműhelyek, s az üveggyártást is nagyban űzték. Az a sok kövecske, mely a szomszédos római tartományok területén, főleg a dalmát tengerpart hoszszában roppant mennyiségben találtatik : karneolok, ametisz- tek, jaszpisok és onyxok mindenféle vésett ábrázolásokkal, úgy látszik, szintén aquilejai gyártmány volt. Csak mikor a dunai határvonalat ismét veszély fenyegette, nyerte vissza a város eredeti katonai jelentőségét; ez okból római császárok is gyakran időztek falai közt. így Aquileja fénye a késő ó-korban csak fokozódott. Mindazonáltal hiba lenne ezért a várost műtörté- nelmileg, mint rendesen történni szokott, a legmélyebb hanyatlás kora termékének tekinteni. 1 A legszebb aquilejai borostyánkotárgyak az udinei közkönyvtárban, báró Ritter-Zahony Jenó gfírczi gyűjteményében, és Londonban a brit múzeumban őriztetnek.