Seite - 137 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

Isztria története. lariknak 403. és 408. évi betörései, sőt Attilának 452. évi támadása is csak keveset ártottak Isztriának, minthogy a nyugati gótok és a hunok Felső-Olaszország felé való kalan- dozásaikban azt a nagy országútat használták, mely Laibach- ból az alsó Isonzóhoz vezetett. Romulus Augustulus, az utolsó nyugat-római császár, letétele után Isztria előbb (476—489) Odoaker, azután a keleti gótok birodalmához tartozott. A bizancziak 539-ben kötöttek ott ki, hogy Vitigcst megtámadják; ettől fogva Isztria a kelet-római császároké volt s maradt akkor is, mikor 568-ban Friault ä longobárdok megszállották. A kétszáz esztendei bizanczi uralom idején a tartomány élén a „magister militum" állt, ki Polában székelt s a ravennai exarchának volt alárendelve; a városokat tovább is saját hatóságaik (a tribunusok, vicariusok, stb.) igaz- gatták, kik a legelőkelőbb polgárok köréből választattak. Az isztriai püspök- ségek : Trieszt, Justinopolis (Capo d'Istria), Emonia (Cittanova), Parenzo, Pola és Pedena az aquilcjai, mikor pedig Aquileja a longobárdok hatalmába került, a gradói patriarcha alatt álltak. T. 18