Seite - 139 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

139 az önkormányzat azon szelleme, melyből később, a politikai helyzet válto- zásával, a szabad községek fejlődtek. Ha Isztria vidéki községeire a VII. és VIII. század a szlávok, avarok és longobárdok ismételt betöréseivel válságossá vált: a IX. század második fele s az egész X. század nem kevésbbé szomorú volt a tengeri városokra nézve, még pedig a horvát, narentai és szaraczén kalózok miatt, kik nemcsak a sík földet dúlták, hanem az erődített városokat is kifosztották s fölperzselték. Ossero, Cittanova, Umago, Rovigno és Muggia városokat megsarczolták. Ezzel halálos csapás sújtotta a tengeri kereskedést, a jóllét egyetlen kútfejét, mely akkor is megmaradt a tartománynak, midőn a római uralom összeomlásakor a szárazföldi kereskedés teljesen megszűnt. De, hogy a tenger megtisztúljon a kalózoktól s a hajósok ismét biztonságban legyenek, az nem csupán Isztriának, hanem a velenczei köztársaságnak is érdekében állt, mely véget is vetett a kalózkodásnak. A quarnerói szigetek, noha még mindig a görög császárok felsőbbsége alatt álltak, kik „ prior tt-ok által kormányozták e szigeteket, 879-ben elhatározták, hogy adót fizetnek a horvátoknak s így biztosítják magukat rabló kalandozásaik ellen: de, mikor a dogék legyőzték a kalózokat, a szigetek is szorosabban simultak Velenczéhcz. 998-ban hűséget esküdtek a köztársa- ságnak s 1018-ban évi adót biztosítottak neki. Ugyanezt tették a többi tengerparti városok is, melyek az akkori körülmények közt kereskedelmöket és birtokukat csak úgy biztosíthatták, ha a velenczei lobogó védelme alá helyezkedtek; ez okból Capo d'Istria 932-ben évi száz korsó bort igért díszajándék czímén a dogénak. De a velenczeiek, kiknek kezébe jutott az isztriai kereskedés java része, s kik számos birtokot szereztek a félszigeten, azt követelték, hogy az isztriaiak is szabadságot engedjenek azon hajóknak, melyek partjaik mentén kereskedést űznek. Ebből súrlódások támadtak, melyeket Wintherius, isztriai őrgróf és Hugó olasz király hűbérese, arra használt, hogy ellenségesen lépjen föl a velenczeiek irányában (933). De, mikor ezek megszakították a kereskedelmi érintkezést Isztriával, az őrgróf kénytelen volt nekik nemcsak teljes kereskedelmi szabadságot engedni, hanem azt is megígérni, hogy isztriai hajók Velencze ellen hadakozni nem fognak. I. Ottó 952-ben Isztriát, mint a friauli őrgrófság egy részét, Bajor- ország, II. Ottó 976-ban Karinthia felsőbbsége alá helyezte; később, úgy látszik, az Eppenstein családból való Adalbert és Henrik herczegek, a Weimar 18*