Seite - 148 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

148 mindkettőt Velencze nevezte ki. Magát a várost saját jogszokásai szerint a maga hatóságai kormányozták. Ossero (Cherso-Lussino) szigetét eleinte egy főnök kormányozta, kit Ossero grófja czímmel a köztársaság nevezett ki. A sziget 1180-tól 1302-ig a Morosini család örökös hűbére volt; máskülönben pedig osztozott Veglia sorsában. Mindkét sziget külön egyházmegyét alkotott, mely 1155-ig a spalatói, azután a zárai érsekségnek volt alárendelve. 1500-ban II. Lénárd halálával a görczi grófság is a Habsburg-házra szállt s ez az örökség is indító okúi szolgált arra, hogy Miksa császár a cambraii ligához csatlakozzék. Az ekkor (1508) támadt háborúban eleinte a velenczeieknek kedvezett a szerencse, kik megszállották az osztrák Isztriát, Triesztet, valamint Fiumét is; de vívmányaik nem voltak tartósak. Mikor 1509-ben az Adda vizénél megverettek, el kellett hagyniok a megszállott helyeket, s így a velenczei Isztria is nyitva állt a császáriak előtt. A követ- kező években változó eredménynyel folyt a harcz; 1516-ban fegyverszünet, 1521-ben a wormsi szerződés köttetett, melyben Velencze Castelnuovót s a Karszt más területeit átengedte Ausztriának. De eleinte az osztrák herczegek kevés értéket tulajdonítottak isztriai birtokaiknak ; ez kitűnik abból, hogy más családoknak adták zálogba, vagy bérbe; 1380-tól 1766-ig a pisinói grófság valami huszonegyszer cserélt gazdát, sőt 1644-ben a Habsburgok 350.000 frton el akarták adni Velen- czének. Ellenben Friaul területének épségét s az Adrián való hajózás szabadságát nagyon szívökön viselték, s e miatt hosszas czivakodás és kölcsönös vádaskodás után egy század múlva új háború is támadt. Velencze régóta uralkodott az Adriai tengeren s nem riadt vissza semmi áldozattól, hogy szerzett felsőbbségét megtartsa. Az ünnepélyes „egybekelés a tengerrel", melyet Velenczében évente Nagyboldogasszony napján ültek meg, arra volt hivatva, hogy mindenkit emlékeztessen arra, hogy az Adria a köztársaságé. A mint a szárazföld urainak megvolt korlátlan joguk megjelölni az útakat, melyeken a kereskedésnek mozognia kell s kitűzni a városokat, hol piaczot szabad keresnie: akképen Velencze is följogosítva hitte magát a tengeren ugyanígy cselekedni, vagyis a hajóknak megszabni azon irányokat, melyeken járniok, a kikötőket, hol megállaniok és a városokat, hol árúikat kirakniok kell. Ezt természetesen úgy rendezték, hogy a legtöbb hasznot a saját fővárosuk húzza, a legtöbb kár viszont a velők versenyző városokat érje. Már pedig a köztársaság versenytársai