Seite - 172 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

172 várták-várták a jeladó kiáltást. Mikor végre türelmüket vesztve kimentek a templomból, nemcsak a furfangos tanácsadónak, hanem kabátjaiknak is hűlt helyét találták. Városok, különösen újabb keletű városok, minő Görcz is, nem szolgál- nak alkalmas színtérrel holmi kisértetek és egyéb hagyományos hiedelmek számára. A görczi grófok középkori várkastélyában azonban, mely a város legrégibb épületei fölött magaslik, a mint mondják, időről-időre még félelmesen garázdálkodnak a haza járó lelkek. Éjfélkor az őrök egy gyönyörű szép fiatal asszonyt látnak megjelenni, ki kezében nagy kulcscsomót tart s lépteit egy kis kutya kiséri. Ha kérdik, miért jár föl sírjából, azt feleli, hogy addig nem lelhet nyugtot, míg a kastély udvarán nőtt fából bölcsőt nem csinálnak. A nép ajkán e kisértet neve Stellina grófnő, kiről azonban ma már csak a felső óváros legöregebb lakóinak van tudomásuk. Ezen kivűl még a következő rémmese járja. Sok számos évvel ez előtt a görczi kastély úrnője a szerfölött kegyetlen és kincsáhító Katalin grófnő volt, ki nagy szolgasereget tartott zsoldjában s kinek hét hatalmas kutyája volt, melyek egy intésére széttépték, a kire őket ráúszította. Egyszer egy zivataros éjjel egy Aquilejából érkező követ kopogtatott a vár kapuján, ki aranynyal teli zsákot czipelt valamely szomszédos kastélyba s a dühöngő vihar elől itt keresett menedéket. A grófnő bebocsáttatta, de a sok arany láttára fölébredt kapzsisága, s másnap reggel, mikor a követ útra akart kelni, egyik bizalmas cselédével ráúszíttatta a kutyáit. A szegény áldozat csakhamar oda lett az egyenlőtlen küzdelemben, s a grófnő maga vitte le földalatti kincstárába a követnek aranynyal telt zsákját. Szolgája és bűntársa azonban, ki ép oly kincsszomjas volt, mint úrnője, utána lopódzott s agyon verte a kegyetlen asszonyt, mikor rejtekét el akarta hagyni. De e második gyilkosság is czélját tévesztette, mert a hűtlen szolga minden igyekezetével sem tudta megtalálni a helyet, hová a grófnő kincseit elrejtette. Azóta minden hetedik évben megjelenik a grófnő elkárhozott lelke s zilált hajjal és fehér lepedőkbe burkoltan jár körűi, iszonyatosan vonító kutyáitól kisérve. Ha akadna olyan félelmet nem ismerő ember, ki a kísértettől az elrablott arany hollétét meg merné kérdezni, a följáró szellem végre nyugtot találna. De mind ez ideig nem akadt ilyen ember; egy őr pedig, ki a kísértetre rálőtt, abban a pillanatban holtan rogyott össze. Még csak egy csínos kis mesét akarunk elmondani azok közül, melyek Görczben a nép ajkán élnek. Ez „a Tonetto Busetto igaz története". Volt