Seite - 187 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

187 sebesen tova. Vállukon keresztül fektetett botról lelóggó két rézüsttel vidám beszélgetés közben mennek a gémes kúthoz, meg vissza a vízhordó asszo- nyok. Kora reggel pedig takaros kendővel, hátúi lefüggő fátyol módjára lefödött fejükön dinnye for- májú kosárban baromfit visz- nek a sokszor jó messze eső hetivásárra, gyakran egészen Triesztbe is. A Karszt-vidéken ellenben még mindig a szamár a leginkább használt tehervonó állat. A Coglióban megint az itt honos bortermesztő paraszt- ság többnyire kétkerekű s két nyomorúságos ökröcskétől vont taligán szállítja nagy nehezen a súlyos terhet a meredek völgyoldalak rosz útjain. Mind a két utóbb emlí- tett vidéken, valamint Görcz tájékán is igen ügyesen hord- ják az asszonyok fejükön a szállítandó terheket. Mondanunk sem kell, hogy a népecske, melyet az eddigiekben leirtunk, szeret is és tud is énekelni. A délszlá- voknak általában igen sok, fölötte költői és kedves dal- lamú népdaluk van, S a szlo- Görcz-vidéki parasztasszony, vének e részben sem állnak törzsrokonaik közt utolsó helyen. A nemzeti szellem erősbödése óta a népdalokat és dallamaikat mindenütt szorgalmasan gyűjtik. Számos daloskör, s a hol ilyenek nincsenek, ott az olvasókörök gyakorolják és ápolják a népéneket, úgy, hogy sokszor olyan helyen is jól betanított, erős férfi énekkarokra talál az ember, a hol alig várná. A népdal ugyan vesztett eredetiségéből annyit, a mennyit művészies előadásában nyert az által, 24*