Seite - 222 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

222 Ősrégi ünnep s egyúttal az egyetlen, mely semmi egyházi szertartással nincs kapcsolatban : a farsang (pokládé, pust), melyet egész Isztriában kisebb-nagyobb hűhóval, néhol bizony nagyon is vígan tartanak. Farsang hétfőjén tánczoló férfiak csapatai vonulnak végig a falukon, kiknek egy része csinosan, másik része pedig ijesztő torzalakra van álarczozva s a fején szarvak, az övén pedig három-négy kilogrammos kolompok vannak; ezek a kolomposok (zvoncari) egyik kezükben jókora fütyköst, másikban meg egy zacskó hamut tartanak. Tánczolva, bohóskodva s a velük találkozó álarczos csapatokkal évődve és czivakodva járják be a falut, s útközben az asszonyokra és az előlük futó gyermekekre hamut szórnak. Egyikük rendesen egy piszkos rongyokba öltöztetett, emberforma bábot czipel; ez a Pust (Farsang), melyet másnap, vagy hamvazó-szerdán eltemetnek, avagy elégetnek (Görcz és Zágráb környékén e bábot vízbe dobják). Ez is alighanem pogánykori eredetű szokás s a Morana vagy Mora nevű éj-, sötétség-, tél- és halál-istennő elégetésének, eltemetésének vagy vízbe fojtá- sának emléke. Ez még ma is él a néptudatban, mely őt tartja az embereket álmukban nyomó, fojtogató s vérüket szívó lidércznek. A Mora segítő társa a Mrak (alkonyat), ki az esti szürkület homályában lopott kis gyermekeket visz a házakhoz. Ezen istennő hatalma már karácsony estéjétől fogva csökkenni kezd, s a nap és a világosság, melyek ellene küzdenek, farsang vége felé, vagyis a körülbelül ekkorra eső tavaszi napéjegyenlőség ideje táján teljes diadalt aratnak. Némely vidéken, így példáúl az Ucka-hegység nyugati lejtőjének lábánál lakó „ruméneka-nél is, a tél végét farsang közepe táján ünneplik s ezt az ünnepet „Pilibabáu-nak hívják. A böjtöt szigorúan megtartják. Sokan a nagycsütörtöki gloria- harangszótól egész a nagyszombati mise gloria-harangozásaig egy falatot sem esznek, vagy legfölebb kenyéren és vízen élnek. Mikor nagyszombaton megkondúlnak a harangok, mindazok, kik nincsenek épen a templomban, minden munkát félbe hagyva, a legközelebbi vízhez futnak, hogy arczukat megmossák. „A nap melegít s lemossa vétkeinket", mondja egyik népdaluk, s a mi csodahatást hajdan a napnak tulajdonítottak, azt most a föltámadás (nskrs) ünnepétől várják. A templomot az egész nagyhéten át sűrűn látogatják az ájtatoskodók, különösen nagy számmal jelenvén meg a nép nyelvén énekelt passióra (mulca), a reggeli, meg a dél esti zsolozsmára (jutrnjc és vecernje) és a hét három utolsó napján a szent sír látogatására. Húsvét előtt az összes felnőttek meggyónnak. A föltámadásra, melyet