Seite - 340 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

340 állapotban, mint nép-eledel, ezek sem juthatnak olyan általános elterjedésre, mint a tőkehal meg a hering. Vájjon sikerűl-e valamikor a Földközi tenger halászatát ezeknek, vagy tömegesen együtt élő más halfajoknak mesterséges áthozatalával emelni, igen kérdéses. Az idegen halfajok meghonosítására tett kísérletek sikertelensége azt mutatja, hogy erre nem nagy remény lehet. Az egyes halfajokat illetőleg először is meg kell jegyeznünk, hogy az Adriai tengernek, mint a Földközi tenger egy részének állatvilága ugyanaz, mint a mely a Földközi tenger éjszaki vidéke faunájaként ismeretes. A halá- szatra nézve különösen azok a fajok fontosak, melyek seregesen járnak, az úgy nevezett vándor- vagy költöző-halak. A vándor-halak elnevezése abból a régi hibás hiedelemből ered, mintha a halak valami távoli tengerekből vándorolnának ide. Inkább síktengeri halaknak lehetne őket nevezni, mint- hogy, miként más síktengeri állatok, medúzák, szalpák, stb., csak ideigle- nesen jelennek meg a partok közelében, azután ismét nagyobb mélységekbe vonúlnak. Az Adriában e vándor-halaknak hat ilyen fontosabb és általánosan ismert fajuk van : a szárdella (Clupea sardina), az anchovi-hal (Engraulis encrasicholus), olaszúl „sardon", a ton-hal (Thynnus vulgaris), olaszúl „ton, tonnina", a scombro (Scomber scomber) és két Pelamys-faj. Legjövedelmezőbb a szárdella-halászat, melylyel legtöbben is foglal- koznak. A szárdella a heringfélék családjából való hal; a hidegebb évszakban a mélyebb tengerfenéken él, ott ívik október és november havában, a fiatal nemzedék is' ott növekedik föl. A szárdclla-rajok a melegebb évszak beáll- tával, márcziusban vagy áprilisban jelennek meg az időjárás szerint Isztria és Dalmáczia partjai mentén és öbleiben. Tavasz kezdetén még a mélyebb vizekben tartózkodnak s csak nyáron, június és július havában emelkednek föl lassan-lassan a tenger fölszínére, őszkor pedig épen olyan lassanként tünedeznek el a mélységbe, mint a hogy megjelentek volt. Valószínű, hogy e tanyaváltoztatásnak a víz hőmérséklete s apró rákfélékből álló eledelöknek evvel kapcsolatos előfordúlása az oka. A szárdelldt kerítő-, eresztő- és méthálóval fogják. Az isztriai partokon leginkább az eresztő-hálót használják, kivált ott, a hol a part sziklás. Az eresztő-háló (olaszúl „sardellera", „manaide") több végből áll; egy-egy vég 25 méter hosszú, 5—7 méter széles s egyes szeme mintegy 2 centiméter átmérőjű. Alsó-inán ólom-súlyok vannak, a felsőn pedig úszó párák, melyek a vizén fentartják. Az ilyen egyes végek (olaszúl „spedoni") tetszés szerinti számban fűzhetők egymáshoz úgy, hogy az egész háló olykor ezer méter