Seite - 343 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

343 vannak, ott húzódnak a mélységbe s hogy a nyugati részről egyes csapatok az Atlanti tenger mélyebb helyeire költöznek. A ton-halat Isztria meredek partjai mentén halászszák. Alkalmas helyeken mindenütt figyelő állomásokat talál az ember, magas létrákat, vagy nagy csőszfákat, melyek tetején ülőke van. Ezek arra valók, hogy tetejökről a ton-halak csapatjainak érkezését kémleljék. Fogásra bizonyos kerítő hálót használnak, melyet „tonnarau-nak neveznek. Ez az eljárás a ton-halaknak arra a sajátságára van alapítva, hogy a part mentén mindig bizonyos irányban úsznak tova. Mihelyt egy-egy rajt észrevettek, a bárkán vitt hálót úgy állítják föl, hogy az eleje a parttal derékszöget alkosson, azután másik részében behajlítják, mintegy megtörik és a parttal egyközűen helyezik a tengerbe. A vonúló halaknak így mind előre, mind oldalra a nyílt tenger felé elzárja útjokat a tonnara erős, fenékig érő fala. A tonnara erős kötelekből készült súlyos háló, melynek csak felső inán vannak párái ; szélessége mindenkor a tenger mélységéhez van alkalmazva, 20—25 méter, vagy olykor több is. Hoszsza 200—300 méter között változik. Mikor a raj ilyen módon zsákútczába kerül, a tonnara-hálót összehúzzák s a halak a hálónak legapróbb-szemű részébe szorúlnak. Ott azután megöldösik és a partra vonszolják őket. A hálóba került halak eszeveszett ide-odaszökellése, a mint kékesen csillogó testöket ki-kilódítják a vízből s úszószárnyaikkal csapkodják a tengert, hogy csak úgy fercseg a habja, a halászok zsivaja, kapkodása, a mint csónakjaikból a zsákmányra törnek, baltákkal, evezőkkel verdesik őket s a megölteket vas-csáklyákkal a partra vonszolják, érdekes és izgalmas látvány. A megölt halakat azonnal megtisztítják a belöktöl és a legközelebbi piaczokra küldik. A tonnara-hálókat olykor hosszabb ideig is ott hagyják a kedvezőbb fekvésű partoknál; olyan nagy, vejsze-forma álló berendezés, mint a milyen Olaszországban, nevezetesen Szárdiniában használatos, a Tengermelléken nem fordúl elő. A ton-halnak rokona, de kisebb nála a „palamida" (Pelamys sarda) meg a „sgionfetto" (Auxis Rochei); ezeket is hasonló módon, de sokkal csekélyebb mennyiségben fogják, mint a ton-halat, pedig húsuk sokkal Ízletesebb, mint ezé. Az Adria halfajainak legnagyobb része egész esztendőn át állandóan ott él a partok mentén a kevésbbé mély helyeken és az öblökben. Ezek az úgy nevezett állandó halak. Olyan nagy tömegben azonban soha sincsenek együtt, mint az említett vándor-halak, azért a halászatra nézve csak másod- sorban fontosak. Legelői kell említeni ezek közül a tengeri pér-halak vagy