Seite - 344 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

344 mugil-félék csoportját, melyből több faj él e partok közelében. Ezek a halak kivált a sekélyebb öblökben, nevezetesen a folyó-torkolatoknál és lagunáknál tartózkodnak, s az édes vizekbe is beúsznak. Kisebb rajokban, társasan élnek s ivás idején és télen nagy mennyiségben sereglenek össze az öblökben és folyó-torkolatokban úgy, hogy ez ízletes halak fogása elég jövedelmező. Ha az ember az isztriai partok mentén hajózik végig, gyakran láthat kérdőjel formára bevert karókat. Ezek a karók ugyanis csekély görbűletű hosszanti sorban állnak, mely a végén csigaszerűen bekunkorodik. E beren- dezés a „saltarello" nevű háló oda erősítésére való és a tengeri pér-halak fogására szolgál. A karók mentén kifeszített háló oda tereli a halat a vejsze kunkorodásába, a honnan nem tudván kitalálni, átugrálnak a függőleges hálón s a kunkorodáson kivűl vízszintesen kifeszített háromrétű hálóba, az ú. n. „saltou-ba potyognak, melybe azután bebonyolódnak és megfogódnak. Az öblökben, mint pl. Pirano mellett a sicciolei öbölben és a Quieto torkola- tánál kerítő-hálóval, az ú. n. „tratte da cievoli" hálóval fogják őket, mely 500—1.000 méter hosszú, 20 méter széles és szemei 4 centiméter átmérő- jűek. Ezzel télen, karácsony táján halásznak, minthogy e halak ilyenkor szoktak nagyobb seregekben az öblökbe vonúlni. E kerítő háló húzásában olykor sok halász működik közre, minthogy nemcsak azon kell lenni, hogy a háló alsó ina a fenéken maradjon, hanem azt is meg kell akadályozni, hogy a mugil-halak a felső inán át ne ugorjanak. A mugil-halászat e módját leginkább bérlők alkalmazzák, a kik a zsákmány két harmadát maguknak követelik, egy harmadát pedig a halászoknak engedik át. A kifogott tengeri péreket azonnal lapos ládákba, jég közé rakják s a piaczokra küldik szét. Igen szorgalmasan halászszák a félszegúszó halakat is, milyenek a passeraw (Pleuronectes platessa), a „sfogliau (Solea vulgaris), a „sfaso" (Rhombus laevis), és a vrombou (Rhombus maximus). A leggyakoribbak, a passera és a sfoglia, ivás idején, télen nagy mennyiségben sereglenek össze a partok közelében, a homokpadokon; csak a legnemesebb és legnagyobb félszegúszó, a rombo, mely 10, sőt több kilogrammnyira is megnő, él remete módjára, magánosan. A passera és sfoglia halakat különös, „passarella" nevű hálóval fogják, piaczra viszik s mindaddig jégen tartják, míg az egész el nem kél. E két halfaj több napig is elél tengervízzel telt haltartóban; azért csak sajnálni való, hogy a halászoknak nincs olyan berendezésök, melyben élve szállíthatnák s a piaczon is elevenen tarthatnák őket. Épen ezek a halak nagyon sokat vesztenek ízletességökből a jégen való állásukban,