Seite - 345 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

345 sőt sokszor cl is romlanak teljesen. A rombo-halat, mely a legjobb és leg- keresettebb halak egyike a piaczon, szintén különös, hosszú kerí tő-háló vai, a „rombrerátt-val halászszák. Az állandó halaknak egy másik csoportját a Sparus- vagy orada-félék különféle fajai teszik, melyek mindannyian pikkelyes testűek, sörényúszójok tüskés s állkapcsaik zsákmányfogakkal fegyverzettek, azon kivűl lapos, kerekded őrlőfogaik is vannak. A „cantarello" (Pagrus vulgaris), mely jókora nagyságra nő, valamint az „orada" (Chrysophrys aurata) a nemes halak közé sorozandók. Ezeket egész éven át halászszák, még pedig leginkább kerí tő-háló vai. Az éjszaki oradát (Pagellus centrodontus) és a vörös oradát (Pagellus erythrinus) horoggal, azon kivűl pedig lapos fenekű (olaszul „sandali, zoppoli" nevű) kis csónakból dárdaszigonynyal, „fiocináu-val is fogják. A szigonynyal való, bizonyára ősrégi halászatot különösen éjjel űzik, mikor a halat tűzfénynyel csalják közel és elvakítják. A fiociná-val kettősben halásznak; egyikök lassan evez, előre hajtva a csónakot, a másik pedig éles szemmel kikémleli a halat a fenéken s erős sújtással vágja belé a szigonyt. A hosszú orrú csukára (Belone acus), melyet olaszúl „angusigolo"-nak hívnak s mely szintén nem messze tanyázik a parttól, Isztria némely vidékén különös horog-berendezést használnak. Gyermekjátékhoz hasonló kis hajócs- kát, vagy vitorlával ellátott kis deszkadarabot eresztenek szélnek a partról a tengerre, s az haladásával hosszú, egész sor fölszerelt horoggal teleakaszt- gatott zsineget von maga után. A Labrus-félék vagy ajakos halak (olaszúl „libe"), e csinos tarka halak, többnyire a moszatok és tengeri füvek között tartózkodnak, egészen közel a parthoz. Ezek azok a halak, a melyekre — néhány orada-félén, a tengeri angolnán és szépián kivűl — varsát (olaszúl „nassa") állítanak. A varsa száját sűrűn megrakják tölgy- vagy olajfa-ágakkal s csaléteknek döglött halat, rákot, olykor csak szépia-csontot tesznek bele. A varsa fűzvesszőből van fonva és mintegy 2 méter hosszú; ilyen szerszámot azután többet kötnek össze egymással sorjában és kövekkel sülyesztik a fenékre. Pár nap múlva azután fölszedik s a zsákmányt kiveszik belőlök; majd ismét leeresztgetik mindaddig, míg a csalétek, meg a zöld ágak halat csalogatnak oda. Említsük még föl a tengermelléki állandó halak közül az apró tengeri gébeket (Gobius; olaszúl „guatti") és a kalász-halakat (Atherina; olaszúl „girai" és „anguela"). A tengeri gébek hasonlítanak a mi édesvízi küllőnkhöz, de hasi szárnyaik a szivóka egy nemévé nőttek össze és testök nyálkás. T. 44