Seite - 352 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

352 tésében. A legnagyobb ilynemű gyártelep Isolában van. Az angolnát a comacchiói lagunából saját külön gőzösön szállítják ide, megpörkölik, besózzák s hordócskákba rakják; itt sütik s finom olajjal itt zárják pléh- szelenczébe a szárdinát. Készíti továbbá a gyár az ú. n. orosz szárdinát, vagy muszka-halat is; e hal Norvégiából egyszerűen besózva kerül ide; itt azután megtisztogatják, eczettel, fűszerekkel s más egyéb hozzávalóval hordócskákba rakják. Konzerválnak marhahúst és finom főzeléket is. A Boszniából és Szerbiából való aszalt szilvát gőzön megpuhítják, meg- tisztítják, faládikákba rakják és forró levegőben szárítják. Ez árúczikknek jó piacza van Angolországban, Skandináviában és Éjszak-Amerikában. E nagy gyáron kivűl, a mely 150 férfi s ugyanannyi nő munkást foglalkoztat, még két szárdina-gyár van Isolában; azután egy-egy Rovignóban, Fasanában, Chersón és Capo d'Istriában. Az isolai gyárak maguk több mint két millió szelencze szárdinát juttatnak vásárra. A halaknak pléhszelenczékben való konzerválása a régi „salumieri"-ipart szorítja ki, mely itt-ott, így Capo d'Istriában, Isolában, Piranóban, Lussinpiccolón és Cherso szigetén még megvan s a scombri, sardoni és szárdella-halak besózásában áll. Vízi malmok, persze majdnem csak a helyi szükséglet számára, a Risano folyónál, az Ansánál és a Foiba-pataknál vannak ; g'òzmalom van Gimiróban, Dignanában, Polában, Medolinóban és Rovignóban ; ez utóbbi hajó-kétszersültet és tésztaneműeket is készít, a melyeket egész Boszniáig elvisznek. A Lussin szigetek egyik-másik sziklás magaslatán szélmalom is van. Veglia szigetén minden házban s itt-ott Chersón is kezdetleges kézi malmok vannak, a melyekben az asszonyok őrölgetik gabonájokat. Belföldi fogyasztásra, valamint kivitelre is számos olajsajtó dolgozik. Igen keveset gőz hajt; a legtöbb szárazmalom-szerűen lóerőre jár s néhányat emberi kar mozgat, de mindannyi becses gyártmányt szolgáltat. Az olaj- bogyót hengeres, három, négy méter széles, faragott kővel kirakott ágyra töltik, a mely fölött 1.7 méter magas s 0.45 méter vastag malomkő forog. A malomkövet két óráig forgatják, azután a szétnyomkodott tömeget gyé- kényből, kókusz-rostból vagy halfa-szalmából való zsákokba töltik, olykor forró vízzel leöntik és két órán át sajtolják, midőn az olaj kifolyik. A hátra- maradt pogácsa („polpame") egy részét Pirano egy gyárában szappan- és gépolaj-gyártásra chemiailag kivonatolják, különben pedig a sertések táplá- lására fordítják. Sok helyen még megvan az a régi szokás, hogy az olajsajtó birtokosának nem pénzzel fizetnek, hanem az olajbogyó tizedével („decima").