Seite - 356 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

356 házikók sókészítéssel foglalkozó munkások lakásai. Minden kristályosító szérűhöz (olaszúl „cavedino") öt-öt egyes mezó tartozik, a melyek öt-öt centiméterrel állanak egymás fölött. A tengervizet legmagasabb dagálykor zsilipen a legfelső mezőre eresztik; mikor pedig a nap melegének hatása alatt a víz egy része elpárolog, az így keletkezett sóoldatot a második mezőre s a mint elpárolgás útján mind töményebbé s töményebbé válik, a következő mezőkre eresztik ; végre a legalsón történik meg a só kristályosodása, kedvező időjárásnál ötödnapra a művelet megkezdése után. A jobb minőségű só fehér, a kevésbbé jó szürke színű; emezt egyedül Horvátországba szállítják. Mikor a munkások a sót seprővel összeseprik, a megmaradt folyadék, az anyalúg, arra való külön csatornákba és gödrökbe gyűl össze. Ebből Piranóban, a sógyártó társaság chcmiai gyárában keserű- sót, glauber-sót és chlórkáliumot választanak ki. A még ez után megmaradó bróm- és jódtartalmú folyadékot azután fölmelegítik és az ott levő intézetben hasznos fürdőkűl alkalmazzák. A sót az állam meghatározott évenkénti mennyiségben beváltja. 1890-ben 285.000 métermázsa fehér, és 51.000 métermázsa szürke sót csináltak, melynek értéke, monopoliumi árban számítva, 2,860.000 forintot tett. Ebből évenként mintegy 5.000 métermázsa gyári sót készítenek s a megvételére jogosultaknak kedvezményes áron adják el. A só-szérűk Capo d lstriában 255, Piranóban 628 hektárnyi területet foglalnak el. A kristályosító szérűk (cavedini) száma Capo d lstriában 3.724, Piranóban 7.034; a munkások száma egészben 4.500. A megszabott meny- nyiségen felül készített sót a velenczei időszakból származó törvények szerint a tengerbe kellett vetni ; jelenleg azonban meg van engedve, hogy külföldre kivigyék s olykor-olykor megy is belőle egy-egy hajó-rakomány példáúl Hollandiába, Algírba s Kelet-Indiába. A kereskedelmi összeköttetések és a szállítási árak azonban nem igen kedveznek e kivitelnek ; mindössze Bosznia vesz évenként bizonyos meghatározott mennyiségű fehér sót Piranóból. Capo d'Istria és Pirano só-iparáról szóló okiratok csak a XIII. századból vannak, melyek azonban azt bizonyítják, hogy itt ez az ipar sokkal régibb keletű. Midőn Capo d'Istria (1279-ben) és Pirano (1283-ban) Velencze hatalma alá került, a köztársaság csakhamar belátta ez árú fontosságát, és kivitelét szerteágazó hajózásával s kereskedelmi összeköttetéseivel nagyon előmozdította. Pirano és Capo d'Istria só-ipara azonban csak akkor indúlt igazán virágzásnak, midőn e tartományok Ausztriába kcbcleztettek, a mikor