Seite - 364 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Band 10

364 czélhoz vezet is, föltétlenül végromlásra viszi az erdőt, miután a koronának időközönként ismétlődő levágása folytán a fa előbb-utóbb megredvesedik s végre kivész, mialatt a szórványos magtermésből eredő néhány csemetét a legelő állatok azért természetesen kivétel nélkül elpusztítják. Ennek következtében főként Cherso szigetén, a hajdanta folytonos erdőktől borított területeken csak ágaiktól megfosztott vénhedt fákat láthatni, míg új növés- nek nyoma sincs. E fáknak elpusztúlása után tehát a terület nyomról-nyomra pusztúl, fátlanná válik, elkarsztosodik, s így semmi kétség sem lehet az iránt, hogy a szigetnek kopár s majdnem minden tenyészet nélküli területrészei szintén hasonló módon fosztattak meg egykori erdőségeiktől. Az állami tisztviselőknek okszerű gazdálkodási módszerek alkalmazására irányúló törekvése nagy nehézségekbe ütközik, a mennyiben a főleg állattenyésztésre szorúlt szegény népnek mindenek fölött épen a kezelési költséget sem igen kivánó legeltetés az első jövedelemforrása. Lussin szigetén, mely Chersóval tőszomszédos, hasonló erdészeti állapotokkal találkozunk, bár a sziget általában véve jobban be van nőve erdővel s magát az 588 méter magas Ossero hegyet is, a hajósoknak e több mérföldre ellátszó útmutatóját, majdnem egészen ellepik az örökzöld levelű cserjék. Néhány évvel ez előtt Lussin piccolóban is alakúit egy erdősítő egyesület, mely állami segélyezéssel hozzálátván a vár. környező kopár dombok befásításához, majdnem kifogástalanúl teljes sikert aratott. Különös- ségül legyen itt megemlítve, hogy a Lussintól nyugatra mi itegy negyedfél tengeri mérföldnyire fekvő Sansego szigeten, melynek vastag homoktalaja mészkőzet fölött fekszik, semmi erdő sincsen, s a több mint 200 családból álló lakosság a szomszédos szigeteken önhatalmúlag vágott tűzifával látja el magát, a mennyiben tűzifabeli szükségletét a számos szőlőhegyről nyert rőzsével, venyigével csak részben képes fedezni. Említettük már, hogy Isztria partvidékeit szintén az örökzöld cserjék — főleg magyal-bokrok (ilex) — borítják. A Pola mellett fekvő Siana (másként Császár-erdőnek nevezett) állami erdőben, melyet a cs. és kir. haditengerészet kezel, továbbá a szomszédos magán erdőkben is találni még számos para- tölgyet (Quercus suber), melyeknek parakérgét minden 8 —10 évben lefejtik s halászati czélokra használják fel; dugók készítésére ugyanis ez a parafa nagy lyukacsai miatt nem alkalmas. Említésre méltó még a neveze- tesen Lovrana és Volosca között nagy számban előfordúló babérfa, melynek