Seite - 381 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

381 sincsenek olyan tájak, melyek a tünemények megkapó változatosságában, színpompában és a képek szokatlanságában e partvidékekkel és a hozzájok tartozó szigetvilággal mérkőzhetnének. Valamint nyelvben és népéletben : a természet tüneményeiben is Kelet és Nyugat foly itt össze egymással. Míg a nagy terjedelmű olajfa-ligetek és szelíd fényűk, melyek a hegy- fokokon annyi fehérlő mezei házat környeznek, az Adrián túli olasz félsziget déli részét juttatják eszünkbe : sok más vidéken a kopár s a tűző napfényt visszaverő hegyoldalak, melyeken a sivár szürkeséget csak itt-ott szakítja meg egy-egy magyal- vagy szentjánoskenyérfa-csoport, igazi bibliai tájképpé szövődnek éles szélrajzaikkal és színárnyalataikkal. Leírhatatlan az a tűzszín, mely alkonyatonként ez árnyéktalan hegyeken elömlik, de nem kevésbbé leírhatatlan az a kobaltkék szín is, a mely fehér habszegélylyel végződve, e halvány partok és szikla szigetkék között terjeng. Legszebb itt egy-egy júliusi nap az ő világos rózsaszínű párázatával, mely part és szigetek fölött áradoz s melyben szárazföld és tenger, távoli vitorla és közeli szirtek szétfosz- lani látszanak. Egyik sziklakúp a másik után merül föl a hullámokból az előtt, a ki a tengeren halad, s az útas soha sem fogja elfelejteni azt a hajókázást, melyet e csatornának (Canale) nevezett vízborította völgyeken végig tett. A tájképi díszrészletek közül legyen elég itt különösebben csak a Kerkának Scardona melletti zuhatagait, továbbá Ragusa vidékét, meg a cattarói öblöt (Bocche di Cattaro) fölemlítenünk. Olyan környék, mint az Ombla forrásvidékéé, vagy a Le Catene nevű csatornának a Bocchéba sza- kadó éjszaki torkolatáé, hol a Vierwaldstátti-tó ismeretes keresztalakú medre („Kreuztrichter") tengerhez méltó nagyságban ismétlődik, úgy a vízterület nagyságát, mint a szirtes keretet illetőleg, egy sincsen több Európában. Ha az Adria éjszaki részének a közepe táján hajózunk : két magas hegy ötlik szemünkbe, melyek kékes párázatba burkolva szegik be a látás határát. Egyik hegy a Monte Maggiore, Isztriának ez őrtornya; a másik, mely tetemesen magasabb, a Velebit, e Dalmáczia és Horvátország közti határsánczolat. Mindenki emlékezhetik, a ki a dalmát, vagy az isztriai partvidéken csak kis ideig tartózkodott is, mily gyakran legeltetik szemeiket az oda valók a Velebiten. Legörömestebb teszik ezt esténként, mikor a nyugat felől sütő nap fénye úgy esik e kopár meredekségekre, hogy ezek rózsaszínben piros- lanak s a tengerben messzire tükröződve verik vissza a fényt. Legmegkapóbb e színhatás valamely tiszta téli este száraz levegőjében. Ismét más hatást