Seite - 430 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

430 mellett az imoskii járásban, Dalmáczia legdélibb részében pedig Visnjevo mellett és Buduától éjszakkeletre az egész Primőrjében előfordulnak. Az eddig talált neolith tárgyak alapján igen bajos volna Dalmáczia őskorának hű képét leírni, vagy épen egyes fejlődési időszakait lépésről- lépésre követni. Megközelítőleg föltehetjük mégis, hogy ez a fejlődés olyan menetű volt, mint abban az időben Közép-Európa más lakóinál. Vegyük azonban figyelembe, hogy Görögország szomszédsága Dalmáczia művelődé- sére mindig kedvező és elősegítő hatású volt. Föltehetjük tehát, hogy itt a fejlődés sokkal gyorsabb volt, mint a keleti alpesi tartományok lakosainál. A régi illyreknek, kik ez ország legrégibb lakosaiúl tekinthetők, főfoglalkozása a baromtenyésztés, még pedig a juhtenyésztés lehetett, mert a dalmát főidnek legnagyobb része erre volt a legalkalmatosabb. A föld- mívelés fejletlen voltát leginkább az a régi szokás bizonyítja, hogy a szántóföldet egyes nagyobb törzsek (albánúl cpáyou) bírták közösen, és azt minden nyolez évben újból fölosztották. A déli hegyoldalok, kivált pedig a sziklás partok és szigetek különösen szőlő- és olajfatermcsztésre voltak alkal- masok, a mivel itt főkép a görög gyarmatosok foglalkoztak, míg a belföldi illyr törzsek még későbben is bizonyos sör-félét használtak nemzeti italul. Mommscn úgy festi az illyreket, mint fekete hajú és sötét szemű, délvidéki erős népfajt. Általában józan és rettenthetetlen, büszke nép voltak. De a művelődési fejlődés nem igen tudott közéjük férkőzni és így nem is juthattak nagyobb politikai jelentőségre. Régi írókból arról is értesülünk, hogy az illyrek, mint tőszomszédjaik, a thrákok, be szokták festeni a testüket, meg, hogy jámborok, igazságszerctők és vendéglátók voltak. Szerették a vidám társaságot és ilyenkor aztán mód felett ittak is. Hitük hasonlított a samanismushoz és a bűbájosoknak nagy volt náluk a becsűlctök ; még a királyok is kikérték ezek tanácsát és követték útbaigazításaikat. Sok volt olyan illyr, a kik, mint hitték, puszta tekintettel is meg tudták az embereket igézni. Egyes törzseket arról is magasztalnak, hogy a zenét szerették és hogy örömest készítgettek zeneszereket. Az összes illyrekről pedig az a hagyomány, hogy igen harcziasak és mindenkor készek voltak a hadakozásra. A csatamezőn egetverő lármát csaptak, a mivel az ellenséget megriasztották, szabályos hadirendet azonban nem ismertek. Az illyrek sok apró törzsre voltak oszolva. Említésre méltók ezek közül a tau lantiak a Skutari-tó (Skadarsko Jezero) vidékén, a pirusták a cattarói (Kotor) öböl környékén, az ardiaeok vagy vardaeok Raguza